14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Szerelem

Hogy mi is a szerelem, arról először tiniként gondolkodik el az ember, majd amikor megéli azt, akkor a milyensége foglalkoztatja. A pszichológia könyvek felfokozott érzelmi állapotként írják le, de ez csak egy kiinduló pont.

A szerelem sok külső és belső tényezőtől függ. Berobbanhat az életünkbe, mindent elsöprő módon és kitöltheti azt. Ugyanakkor szépen, lassan is kialakulhat, akár egy barátságból is. Hogy mi éppen melyik formáját éljük meg, az sok mindentől függ. Mondhatnám, hogy életkortól, habitustól, de tapasztalataim alapján, ha ezt állítanám, nem lennék hiteles, mert a tinik lángoló szerelmét és teljes rózsaszín ködbe burkolózását, már láttam harminc, negyven, sőt ennél idősebb barátaim, ismerőseim életében is. Ezek az emberek az érzelmeiknek, a másiknak éltek, megszűnt számukra a külvilág, csak a tökéletes szerelmük létezett.

A kapcsolatoknak persze különböző folytatásai lettek. Volt olyan, aki 3 hónap mély és intenzív lángolás után egyszerűen kiábrándult a másikból és döbbenten olvasta vissza saját levelezését. Sose gondolta, hogy ez vele megtörténhet, hogy ennyire elvakíthatják az érzelmei. Míg egy másik esetben tartós és boldog házasság lett a szerelem folytatása. Ebből kifolyólag az életkor nem meghatározó a szerelem szempontjából. Itt jön a képbe az egyén temperamentuma. Kiindulhatunk abból az állításból, hogy egy impulzívabb, szenvedélyesebb, vehemensebb személyiség lángolóbb szerelemet él meg, mint visszahúzódóbb, visszafogottabb embertársa. Azonban ez az állítás is hamar megdől. Bennem mindig lassan bontakoztak ki az érzelmek és azt gondoltam, hogy csak így vagyok képes szerelembe esni, mígnem közel a negyvenhez elérkezett a villámcsapáshoz hasonló érzelmek ideje. Mindenki képes többféle szerelemre, mindenki magában hordozza a lángoló érzelmeket és a csendes hazaérkezést. Ugyanaz az ember képes így is és úgy is szeretni. Nem azért, mert megérik rá, nem azért mert az addigi szerelmei nem voltak valósak, hanem azért, mert abban a pillanatban éppen arra van szüksége. Ismerek olyan férfit, akinek szenvedélyes szerelmei voltak, mégis a hazaérkezős, csendesebb érzést kiváltó nőt vette feleségül. Talán azért, mert hosszú távon békére és nyugalomra vágyott?  A választ nem tudhatom.

A szerelem bármilyen is, tölt, boldogságot ad és elindít egy úton. A csendes és a lángoló szerelem is elmélyül egy idő után, több lesz. A másik annyira hozzám fog tartozni, mint a szüleim, mint a gyermekeim, a részem lesz, az életem része, az egyik legfontosabb ember a világon. Ilyenkor nagyon kell vigyázni a két ember közt kialakult törékeny „csodára”. Tenni kell azért, hogy ez a különleges érzés megmaradjon, mert másképp megkopik, ellaposodik, egyhangúvá válik. A szerelem az út ehhez a csodához. Nem az a fontos, hogy lángoló, lobogó érzelmekből jön létre, vagy csendes meghittebb formában keletkezik, még csak az sem lényeges, hogy első látásra alakul ki, vagy több év ismeretség után bontakozik ki. Az a fontos, hogy amikor jönnek a hétköznapok, meglássuk a mi kis csodánkat és óvjuk azt! Kívánom, hogy éljék meg életük során a szerelem sokféle formáját, és vigyázzanak az utána kialakuló mély érzelmeikre!

Kis Erzsébet
(Fotó: istockphoto.com, a kép illusztráció.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...