5.6 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Vörösmarty téri padok

Megfigyeltem, hogy egyre többen látogatják Cegléd legnagyobb és mondhatom legszebb parkját a Vörösmarty teret. Van itt most már minden. Az egyik oldalon játszótér, testedző park, kresz park, cukrászda és csempebolt is. A másik oldalon focipálya, szalétri, pihenő padok és asztalok. Hát ez az ami miatt most tollat ragadtam.

Minden károkozás, és rendbontás és vandalizmus nélkül itt lemegy egy nagyobb rendezvény pld. gyereknap és zenei rendezvény, ugyanis ilyenkor a polgárőrök is ügyelnek a rendre. De vannak olyan éjszakába nyúló esték amikor a fiatalokra senki nem szól rá és korlátlanul az csinálnak amit akarnak. De ez nem is lenne baj, ha normálisan töltenék el az éjszakát és nem azzal foglalkoznának, hogy mit tudnak tönkretenni.
Így történt ez 10-én éjjel is. Este több fiatal érkezett gépkocsival a parkba és a szalétriben iszogattak. Úgy látszik ezek között a fiatalok között voltak olyan nehéz testsúlyú egyének is akik leülve két padra is nem bírta ki a padok 2 colos deszkája és kettétört. Az a gyanúnk azonban, hogy ez nem így történt, az erős fiúk készakarva törték el a padok deszkáit mint ahogyan a mellékelt képek is mutatják .

Javaslom ezeknek a vandál fiúknak a következő éjjelek leple alatt mérjék fel a padok deszkáinak méretét és pótolják, cseréljék ki azokat amit készakarva összetörtek. Garantálom ellenkező estben, ha észreveszem és elkapom Őket, ha legközelebb ilyent csinálnak, nem vállalok magamért felelősséget.
A közös erővel a parkba felépített szalétri arra való, hogy az idősebbek megpihenjenek útjuk folyamán, amit több idős meg is tesz. Késő este, ha a normális fiatalok itt beszélgethetnek, akár iszogathatnak is, de a szalétri körül lévő facsemetéket nem fontos kitörni , nem a szemetes mellé kell dobálni a hulladékot és ha már a szerelmük nevét bevésték az asztal deszkájába, nem kell az asztalt még tőrrel megfaragni is.
Nem tudom, hogy ezek a fiatalok hogyan nevelkedtek és mi a véleményük mások munkájáról, de azt hiszem Ők is korosodni fognak és lesz saját tulajdonuk is és akkor nem tudom mit fognak hozzászólni ha azt megrongálják majd vandál fiatalok.

Cegléden is egyre kevesebb a zöld terület, de ezt a keveset is Nekünk kellene megvédeni. Felkérem az Újvárosi és a park körül élő lakokat, hogy Ők is próbáljanak jobban vigyázni a Vörösmarty téren létrehozott létesítményekre. Felkérem ezeket a fiatalokat, hogy gondolkozzanak el ezeken és viselkedjenek kulturált emberhez méltóan, mert nem az a cél, hogy benneteket kitiltsunk a parkban kellemes nyári esték szórakozásából.
Óvjuk, védjük meg a zöld területeinket és azokat próbáljuk meg minél nagyobb területre és zöld területre terjeszteni!

Mészáros Iván

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...