4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Gimnazisták nyerték a Magyar Hollywood vetélkedőt

Miskolcon került megrendezésre szeptember 21-én, a Magyar Hollywood vetélkedő döntője, a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A döntőben George Pal szülővárosa, Cegléd is részt vehetett háromtagú csapattal. A Kossuth Lajos Gimnázium diákjai indultak a vetélkedőn Cegléd színeiben, név szerint László Árpád, Határ István és Garami Bence. A nyolc körből álló vetélkedőt Hubai Gergely filmzene szakértő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója állította össze. A lexikális tudás ellenőrzését szolgáló „totó” mellett a versenyzők számos filmrészletet nézhettek meg, amelyek alapján kérdésekre kellett válaszolniuk. A színészi képességet lehetett megmutatni abban a feladatban, amikor a csapatoknak egy-egy film címét kellett eljátszaniuk. A neves filmesek alkotta zsűri értékelte a csapatok teljesítményét. Az első helyet Cegléd, a második helyet Miskolc, a harmadik helyet pedig Tolcsva csapata érte el. A ceglédi gimnazistáknak a díjat Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke adta át. Gratulálunk!

Krizsán Barnabás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....