9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Nagytakarítás az Öregszőlőben

Az október 4-re meghirdetett Városi Őszi Nagytakarítástól függetlenül, már július közepén megfogalmazódott a gondolat néhány öregszőlői lakosban, hogy ősszel jó volna a dűlőutakról a szemetet összeszedni. Az Öregszőlő, mint Cegléd egyik legszebb, leghangulatosabb lakott része bizony magán viseli primitív „emberek” keze nyomát, ami a legkülönbözőbb féle és fajta hulladék szétszórásában nyilvánul meg. Ez szomorú dolog, de sajnos a város többi részén sincs ez másképp.

Sok az elhagyott, gondozatlan parcella, amelynek láttán sokan szinte kényszert éreznek, hogy a hulladékukat ezekbe dobálják be, zsákostul, darabonként, döglött kutyástól, macskástól. De a termálfürdő melletti „vigalmi” negyedből éjjelente hazafelé tántorgók sem bírják a sörös dobozt, vagy az energiaital dobozát hazáig vinni. Ezek mind a Budai út illetve a dűlőutak szélén landolnak.

Az öregszőlői lelkes szemétgyűjtő lakosok Szalisznyó Katalin értő vezetésével-szervezésével, hősies munkával 20-30 m3 szemetet szedtek össze és raktak le 20 helyszínen szeptember és október fordulóján. Mikorra a városi gyűjtés elkezdődött, ők már készen voltak.

Ki mint él, úgy ítél – szól a népi bölcsesség, és ezek a nagyszerű emberek időt, fáradságot nem kímélve, egy hét alatt megtisztították az Öregszőlőt. Elegük volt a piszkos-szemetes környezetből. Az öregszőlői lakosság számához képest egy picike kisebbség végezte el ezt a nagyszerű munkát, megérdemlik, hogy a nevüket felsoroljuk: Szalisznyó Katalin, Bátori Anita, Dudás Magdi, Erdős Bökény, Gracza Márk, Jakab Ferenc, Kmety László, Lados Anna, Marsi Zsuzsanna, Mákos Lászlóné Marika, Nyitrainé Marika, Pergel Zita, Szabó Gusztáv, Szládek István, Tarkó Erika, Zsámberger László.

Köszönet illeti dr. Ferenczi Norbertet, a kerület önkormányzati képviselőjét, aki a júliusi ötlet megvalósítását azonnal felkarolta és zsákokat, kesztyűket biztosított a dolgos embereknek, valamint a szemetes zsákok közel 20 gyűjtőpontról való elszállítását megszervezte.

Néhány tanulság, kívánság, (ötlet?) is megfogalmazódott a szemétszedés közben:

Mi lenne, ha az emberek civilizáltan kezdenének el gondolkodni, cselekedni és igényesebbek lennének a környezetükhöz?

Mi lenne, ha Cegléd egyik legsikeresebb cégének vezetősége, amelynek az Öregszőlőben is van telephelye, nem nézné el, hogy a telepéhez vezető betonút két oldalát mindenféle eldobált hulladék szegélyezi, és időnként egy-két dolgozóval ezt összeszedetné. Nem vet túl jó fényt egy ilyen nagy renoméval rendelkező cégre, ha két szemétcsík vezet a kapujához.

Mi lenne, ha minden telek-tulajdonos rendszeresen eltakarítaná a portája elé került szemetet, esetleg egy-két portával odébb is nézne?

Mi lenne, ha a következő alkalommal nem csak 16 ember érezné szívügyének a lakókörnyezete megtisztítását?

Magyar István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....