10.7 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Jansik fivérek szórták a gólokat

A ceglédi Jansik fivérek vitték győzelemre a férfiválogatottat a Világliga európai selejtezőjében a Szolnoki Vízilabda Arénában, ahol a németeket győztük le 17-9-re. Jansik Szilárd egy góllal, Jansik Dávid pedig – a mérkőzés egyik legeredményesebb játékosaként – három góllal járult hozzá az elsöprő győzelemhez.

A waterpolo.hu védőfeladata ellátása mellett a támadójátékban is csillogó, Jansik Dávidot kérdezte a mérkőzés után, aki érthető elégedettséggel nyilatkozott: „Bennünk volt, hogy nyáron nem úgy sikerültek ellenük a mérkőzéseink, ahogy szerettük volna, az Európa-bajnokságon döntetlent játszottunk velük, a berlini Világkupán pedig ki is kaptunk tőlük. Revansot kellett vennünk! Ez most jól sikerült, mindenki úgy állt oda, és mindenkinek még egy pluszt adott, hogy a két nemzet közötti különbséget megmutassuk, ami eddig is megvolt, és ezután is meg kell lennie. Sikerült megvalósítani, amit a kapitány kért, ez látszik az eredményen is, hiszen nyolc góllal nyerni tudunk. Mindenki ismer mindenkit, játszottunk már sokat együtt klubszinten és a válogatottban egyaránt, valamint megannyi felkészülés van a hátunk mögött. Van egy alap taktika amit mindannyian tudunk, és amit most felfrissítettünk. Bejött!”

„Látva a válogatott keretbe érkező játékosok fizikai és mentális állapotot, magát ezt a néhány napos közös gyakorlást, azt gondoltam, bármilyen erősségű német válogatott jön velünk szembe, nagyarányú győzelmet arathatunk ellene. Ezt is vártam, és örülök, hogy mindez megvalósult a mérkőzésen. Rendkívül motivált volt a társaság, a visszatérő játékosok és a nyári kerettagok egyaránt, érződött, nagyon nagy volt a várakozás mindenki részéről. Kevésbé örülök annak, hogy a végén több pontatlanságot láttam a védekezésben, a blokkok nem voltak a helyükön, nem voltunk kellően agresszívek, így kaptunk kilenc gólt a meccsen, amit soknak tartok, ezen feltétlen javítani kell. A sok lőtt gól ellenben pozitív, ahhoz képest, hogy összeszokottságról nem beszélhettünk, az látszott, bizonyos automatizmusok működnek.” – értékelte az összecsapást Märcz Tamás szövetségi kapitány.

Jansik Szilárd – Gólöröm

Német kollégája, Hagen Stamm így összegzett: „Tudtuk, hogy Varga Dénessel és Hárai Balázzsal új és más magyar csapat vár ránk. Nehéz meccsre számítottunk, és próbálkoztunk is az elején, de az ellenfelünk most sokkal jobb volt. Túl sok emberelőnyt hagytunk ki, ezért nem vagyok boldog, ám az esélyes nyert.”

A mérkőzés két legeredményesebb játékosa, az egyaránt 3-3 gólt jegyző Bátori Bence és Jansik Dávid is készségesen nyilatkozott honlapunknak.

Férfi Világliga európai selejtező, egyben Európa Kupa-selejtező
A-csoport, 1. játéknap
MAGYARORSZÁG-NÉMETORSZÁG 17-9 (3-1, 5-2, 4-2, 5-4)
Szolnok, vezette: Zwart (holland), Byelyevtsov (ukrán)

Magyarország: Nagy V. – Zalánki 2, Jansik D. 3, Kovács G. 1, Varga D. 2, Bátori 3, Hárai 2. Csere: Jansik Sz. 1, Manhercz 1, Vámos 1, Német 1, Pohl, Kardos (kapus). Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Németország: Götz – Reibel 2, Jüngling 1, Schulz 1, Stamm 2, Csuk, Restovics. Csere: Illinger, Küppers, Preuss, Strelezkij 2, Eidner 1, Thorn (kapus). Szövetségi kapitány: Hagen Stamm

További eredmények
A-csoport
Málta-Oroszország 5-18
B-csoport:
Spanyolország-Görögország 5-7
Hollandia-Ukrajna 15-5
C-csoport:
Montenegró-Olaszország 8-8 – ötméteresekkel 3-0
D-csoport:
Horvátország-Románia 17-4

A további program
2. játéknap, 2018. november 13.
A-csoport:
Németország-Málta
Oroszország-Magyarország
B-csoport:
Ukrajna-Spanyolország
Görögország-Hollandia
C-csoport:
Olaszország-Franciaország
D-csoport:
Románia-Szerbia

3. játéknap, 2018. december 11.
A-csoport:
Oroszország-Németország
Magyarország-Málta
B-csoport:
Görögország-Ukrajna
Hollandia-Spanyolország
C-csoport:
Franciaország-Montenegró
D-csoport:
Szerbia-Horvátország

4. játéknap, 2019. január 29.
A-csoport:
Oroszország-Málta
Németország-Magyarország
B-csoport:
Görögország-Spanyolország
Ukrajna-Hollandia
C-csoport:
Olaszország-Montenegró
D-csoport:
Románia-Horvátország

5. játéknap, 2019. február 19.
A-csoport:
Málta-Németország
Magyarország-Oroszország
B-csoport:
Spanyolország-Ukrajna
Hollandia-Görögország
C-csoport:
Franciaország-Olaszország
D-csoport:
Szerbia-Románia

6. játéknap, 2019. március 12.
A-csoport:
Németország-Oroszország
Málta-Magyarország
B-csoport:
Ukrajna-Görögország
Spanyolország-Hollandia
C-csoport:
Montenegró-Franciaország
D-csoport:
Horvátország-Szerbia

Az Európa Kupa nyolcas döntőjét 2019. április 5-7. között később kijelölendő helyszínen rendezik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...