14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Középdöntőben a Közgáz csapata

November 8-án Budapesten 5 csapat részvételével tartották az immár hatodik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Határon Túli Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének Pest megyei selejtezőjét. A budaörsi  Subprime Pigs nevű csapat nyerte a megmérettetést, de a november 22-ei középdöntőbe jutott a  három ceglédi csapatból egy, a  Team Wilson is, amely a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma diákjaiból áll.

Az ország valamennyi megyéjére, sőt Erdély, a Felvidék és a Vajdaság magyarlakta területeire is kiterjedő középiskolás pénzügyi, gazdasági és vállalkozási verseny 6. évada október 11-én indult. Idén is több mint 1000 négyfős csapat nevezett. Közülük – a két internetes előselejtező összesített eredménye alapján – Budapesten, megyénként és határon túli területenként a legjobb 5-5 csapat vehetett részt a megyei selejtezőben. A kezdeményezés fő célja, hogy felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi, gazdasági és vállalkozói ismeretek fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse műveltségüket.

(Sajtóközlemény alapján.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...