12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Ceglédi futó az athéni maratonon

November 11-én rendezték meg a 36. nemzetközi Athén-Maraton futóversenyt. Évente több ezer futó vesz részt és küzdi végig magát a 42 kilométeres pályán, ahol egyesül a történelem, a legenda és a futás öröme. Az idei évben 18.750 futó vett részt a megmérettetésen és köztük volt egy ceglédi fiatalember Ecser Gábor, aki mert nagyot álmodni és idén novemberben lefutotta a távot.

A maratoni futás legismertebb legendája i.e. 490-re nyúlik vissza és Pheidippidész görög katonához fűződik. A görög-perzsa háborúk során az athéni seregek a marathóni csatában győzedelmeskedtek a perzsa csapatok felett. Pheidippidész futva vitte a győzelem hírét Athénba és figyelmeztette az athéniakat, hogy a perzsa seregek támadásra készülnek. Az üzenet átadása után holtan rogyott össze.

– Gábor, mesélj nekem magadról, a futás iránti szeretetedről és eddigi eredményeidről?

– A hétköznapokon pékként dolgozom Törtelen. A mozgás mindig nagyon fontos volt számomra. Futás közben kikapcsolok a hétköznapi mókuskerékből, csak én vagyok és élvezem a mozgás örömét.

1989-ben kezdtem el teljesítmény túrázni. 1992-ben futottam le életem első maratonját, majd szép lassan számos magyarországi maratonon és túrán részt vettem. Például 1993-ban megcsináltam a Kék-túrát, ami 1100 km hosszan vezet végig az országon. A következő évben a dunántúli Kék-túrán vettem részt, ami 550 km-es táv. A futás mellett kerékpároztam is. Részt vettem egy 600 km-es kerékpárversenyen, amit 40 óra alatt kellett teljesíteni. Én 39 óra alatt teljesítettem.

Tavaly decemberben voltam egy 77 km-es terepfutáson a Vértesben, majd ugyanebben a hónapban lefutottam a Margit-szigeten megrendezett 12 órás versenyt. A 12 óra alatt 93 km távot sikerült teljesíteni.

Januárban sajnos elkezdett fájni a forgóm és jobb csípőmben kopást állapítottak meg. Ekkor összedőlt bennem a világ: hogy tudok majd futni a jövőben? Elmentem reumatológia kezelésre és még mindig gyógytornára járok. Ilyen előzményekkel Majorosi Anett gyógytornász és Dr. Tarkó Irén engedélyével ismét elkezdtem edzeni és indultam az októberi SPAR-maratonon. Nem akartam semmi eredményt elérni, a lényeg az volt, hogy célba érjek.

 – Milyen volt az athéni maraton?

– Az athéni maraton életem legnagyobb élménye volt. Mindig arról álmodtam, hogy ott futok, ahonnan a legenda életre kelt. Az egészségügyi állapotom miatt nem voltak célkitűzéseim, csak hogy teljesítsem a távot. A pálya nagyon nehéz volt. 32 km felfele, majd onnan le. A maraton szint ideje 8 óra. A távot sikerült 4:49:51-es szintidővel lefutni, így a középmezőnyben végeztem.

– Mik a jövőbeni terveid?

-Egy biztos, hogy sok maratonon szeretnék még célba érni, mert ez igazi eufória számomra. Ha még egészséges leszek és fel tudok készülni, a Balatont szeretném körbe futni 32 óra alatt. Nekem a sport és a futás az élet!

László Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....