4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Patkós Irma, a megbocsátó

Az Újságmúzeum kiadásában jelent meg a Legendák sorozat, amely kötetben foglalja össze a legnagyobb magyar színészek, színésznők, filmek és mesék történetét. A Legendás színésznők című könyvben 31 magyar színésznő életéről tudhatunk meg titkokat, szerepel többek között Gobbi Hilda, Ruttkai Éva, Bajor Gizi, Psota Irén, Tolnay Klári, Kiss Manyi, Dajka Margit, és még sokan mások, köztük Patkós Irma Cegléd legendás színésznője is.

„Azért vagyunk, hogy megbocsássunk – mondta már idős korában. És a színésznő Patkós Irma valóban így tett.” – írja a kiadvány. „A színházigazgatóként dolgozó férje hiába csalta meg többször is, ő kitartott mellette és akkor sem hagyta cserben a férfit, mikor a II. világháború alatt munkaszolgálatra vitték. Patkóst igazán csak idős korára fedezte fel magának a szakma, pedig többet érdemelt volna. Sokkal többet.

A kis Irma 1900-ban született egy ceglédi vályogházban. A színészetről sokáig csak ábrándozni mert, aztán a nővérével Budapestre jött, ahol titokban beiratkozott a színiakadémiára. Számtalan vidéki városban megfordult, majd hamarjában a szerelem is rátalált. Huszonhárom éves korában egy hirtelen ötlettől vezérelve ment hozzá feleségül a nála 12 évvel idősebb színész-rendezőhöz (későbbi direktorhoz), Sziklai Jenőhöz. Szerelmes nőként csak később szembesült vele, hogy Sziklai más szoknyák után rohangált, vagy ha éppen nem, akkor elkártyázta a család pénzét.

Patkós Irma csapodár férje, Sziklai Jenő.

Patkós ezt is elnézte, kitartott mellette. A csapodár férje végül elköltözött tőle, de némi idő elteltével visszaengedte (azért vagyunk, hogy megbocsássunk…). A színésznő közben a világot jelentő deszkákon vigasztalódott, mígnem a II. világháború alatt újfent bizonyította emberségét.

Sziklait ugyanis a származása miatt kirúgták a Fővárosi Operettszínházból, majd 1944 őszén munkaszolgálatra vitték. Patkós Irma rendszeresen látogatta a férjét és élelmet vitt neki. A férfi viszont egyre inkább elkészült az erejével, hiszen a nyilasok a többi sorstársával egyetemben éheztették. Sziklait végül elhurcolták és Ausztriában halt meg 1945 januárjában. Patkós Irma nem csak a férjét vesztette el, az otthonukat is, amelyet a világháború alatt lebombáztak. Mindene odaveszett, így 45 évesen újrakezdte az életét. A nulláról, megint Cegléden.

Furcsa mód csak közel a nyolcvanhoz fedezte fel a filmipar, akkor viszont több kultikus alkotásban is helyet kapott (Ripacsok, Szerencsés Dániel, Te rongyos élet). Patkós Irmának hosszú élet adatott meg, 96 éves korában, 1996-ban hagyott itt bennünket. A férjét 51 évvel élte túl.

A csendes, béketűrő és áldozatos színésznő a ceglédi temetőben pihen.”

Forrás és fotó: Újságmúzeum – Facebook

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...