18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Önkormányzati belterületi utak fejlesztése Cegléden

Hivatalosan is átadták azt a 15 utcát amelyre Cegléd Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Pénzügyminisztérium, Pest megye célzott fejlesztésére szolgáló programjában. Ennek keretében 70,18 millió forintot nyert a település belterületi utak fejlesztésére.  A támogatásból 15 utca újult meg részben vagy egészben.  Mintegy 2454 méter hosszan szilárd burkolat épült ki és elkészült 1736 méternyi csapadékvíz elvezető rendszer is.

Projekt célja: A most már szilárd burkolatú utcákban, illetve a környező utcákban lakók számára lerövidült a munkába járás ideje és a „gyűjtő buszjáratok” számára is elérhetővé váltak az érintett utcák. A közszolgáltatások elérhetősége is javult, valamint a mentők, rendőrség és a tűzoltók is gyorsan – és minden időjárási körülmények között – elérik az érintett utcákat. A projekt keretén belül összesen 15 utcában, összesen 2454 méternyi útszakaszt láttak el szilárd burkolattal, illetve a meglévő utakat újították fel. A vízelvezetés minden – a projekt által érintett – útszakaszon megoldódott, illetve fatelepítésnek köszönhetően a zöldfelületek is növekedtek. A fejlesztés révén megvalósult vízelvezetés hossza összesen 1736 méter, az útburkolati jelekkel felfestett útszakaszok hossza mintegy 130 méter, az elültetett fák száma pedig 139 db.

Támogató: Pénzügyminisztérium

Támogatás forrása: Pest Megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.

Megvalósítás helye: Cegléd

Zerge utca, Klapka György és Toldi Miklós utca, Vadász utca és Lövölde utca, Gyopár utca, Vörösmarty tér és Béla utca, Török utca, Nyár utca, Görbe utca, Sátor utca, Sáfrány utca és Molnár köz, Hollós utca

Kivitelezést végző cég: Szolnok Aszfalt Kft.

Projekt kezdésének dátuma: 2017.09.08.

Projekt befejezésének dátuma: 2018.12.31.

A támogatás összege: 70,18 millió forint

A projekt összköltsége: 73.872.298 Ft.

(Sajtóközlemény alapján. )

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....