4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Együtt és egyedül

Jól kezdődik az új év, hiszen a ceglédi alkotók tele vannak ötletekkel, tervekkel és építő gondolatokkal. Lássuk, hogy mire is alapozom mindezt! Először is: készülődünk a januári Ceglédi Galériában megrendezendő kiállításunkra, melyben a Ceglédi Alkotók Egyesülete tagjai mutatják be munkáikat. Az idei cím inspiráló és tág teret enged a fantáziának: „Együtt és egyedül”. Ez a remek cím feladja a leckét a ceglédi alkotók számára.

Azért is jó ez az új év, mert összeköthetjük a régivel, hiszen a Fiatal Alkotók Műhelyének Hollós utca 20. alatti alkotóházában, mely Patkós Irma ceglédi színművésznő emlékháza is egyben, még január 31-ig megtekinthető Sárközy Erzsébet festőművész tavaly nyílt kiállítása. Az Üzen a múlt címet viselő tárlat rendkívül változatos, hiszen szerepelnek benne: akvarellek saját készítésű merített papíron, olajképek, porcelán és agyagképek, installációk és kísérletek is. A változatos technikák és témák úgy kerültek bemutatásra, hogy a látogató újra és újra megáll minden alkotásnál és mindig újat fedezhet fel, de mégis összefűzött, hibátlan kiállítást láthatunk. Nem csoda, hiszen a kiállítás kurátora Csurgai Ferenc szobrászművész, aki a magasfokú művészet-érzékenységével fűzte össze az alkotásokat. A műholdképektől a föld városainak régi és mai, valamint művészszemmel átszűrt képeitől kezdve, megtaláljuk a valóság rossz és jó villanásait és a művésznő „Tündérkertjét is”. A kiállítás minden kedden 17-19 óráig megtekinthető. A „házban” havi egy alkalommal előadásokat is rendeznek, a következő január 17-én lesz „Varázslatos egyszarvú” címmel. Mindezeket az információkat Somos Gyula festőművésztől kaptam, aki rendszeresen szervez festőkurzusokat és nemcsak ő, hanem például ismét várható, hogy Ozsváth Sándor irodalom-és kultúrtörténet kutató tart előadásokat.

Somos Gyulával azért is találkoztam, mert szerveződik egy újabb kiállítás, mely a Benedek Péter Rajzkör munkájához kapcsolódik. A kör szülőatyja P. Rónai Gábor művésztanár, de hosszabb ideig adta át tudását Csurgai Ferenc is és őt helyettesítette egy időben Somos Gyula, aki hibát nem tűrő, lankadatlan tanításával vitte mélyebbre a kör festőit a művészet technikai rejtelmeibe. Gyula sok időt tölt Hollandiában, ahol egyetemen tanít. Mégis van ideje festeni és az Otthon Kávézó január 18-án 17 órakor nyíló mini tárlatára is szívesen adott egy különös festményt, melynek címe: „Nyeregben”. Ha már összefutottunk néhány kérdéssel bombáztam meg.

– Mit sugall a Galériában rendezett kiállítás címe?

– A festés magányos tevékenység, tehát külön dolgozunk a munkáinkon. Attól lesz érdekes, az „együtt”, hogy mozaikszerűen illeszti össze a kiállítás kurátora az alkotásokat és ezzel egy egységet hoz létre.

– Mi a véleményed azokról a festőkről, akik például Vincent Van Gogh után napraforgós csendéleteket, gyakran giccseket festenek?

Gyula: Nem a saját világát festi, tehát keres egy alkotást és lebutítja a saját szintjére.

– Mi a véleményed a napjainkban elterjedt projektoros festésről? Tehát amikor számítógépről kivetíti a mester a vászonra és mint egy kifestőkönyvet, úgy festi meg a témát?

Ha átdolgozza saját egyéniségének megfelelően, tehát mintegy eszközként használja a kivetítést, mint az ecsetet is vagy a festőkést, akkor újat hoz létre és ez az alkotóművészet lényege.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...