Szórványosan ugyan érkeztek hozzám megkeresések, hogy jó lenne túrák keretében ismerkedni a Gerje mente világával. Fájó viszont, hogy mindig valami „objektív kifogás” miatt elmaradtak az igazán sikeres gerjei túrák. Többnyire e sorok írója s barátja, Szabó Sándor neves természetfotós magányos vándorok módjára járják a gátat, kergetve a kóbor kutyákat, és találkozva néhány csodálkozó bringással. Pedig volt alkalom Ceglédnek, amikor a moziüzem nagylelkűen bemutatóra adott alkalmat, de hatalmi szóval szétszervezték az iskolákat…
Az égiek bizonyosan egyet értettek velünk, mégis az iskolák nem jöhettek el a forrástól a torkolatig, a Gerjét bemutató programra. Jó lenne, ha a hazaszeretet nem szólam lenne, hanem tartalmas ismerethalmaz. Megállva az Ugyeri hídnál azután kezdetét venné a kérdésözön: hol ered a Gerje, hány km hosszú, milyen települések találhatók a partja mentén és hol-hová torkollik a vize? De rossz pedagógiai módszert lehet követni azzal, hogy letorkolljuk a gyerekeket, pedig ők nem tehetnek róla. Hány ceglédi iskola (általános és középiskola) táblahirdetőjén, könyvtára falán található meg Pest megye 1: 150.000-s térképe, amelyről leolvasva sok mindenre, pontos választ lehetne kapni…
Pilis nagyközség mindent megtett a Gerje népszerűsítéséért. A település címere, az evangélikus templom mögötti tórendszer példás rendje, a forrástavi jellegét adja a pataknak. Ugyanis a Monori nyeregnél található vízválasztótól északra a Gyáli-patak, délre a Gerje-Perje rendszer gyűjti össze a felszíni vizeket. Ennek teljes hossza 60,5 km, amit nem is kell egyetlen nap végigjárni, mikor maradna idő és alkalom a szemlélődésre? Akár egy félnapos kirándulás is kitelhet a pilisi látványosságokból, gyönyörködve a tavak és szigeteik szépségében, az égerláp reliktumban, amely vagy 8-10 ezer éve a Gerje dajkája.
Természetesen meg kell állni a „Völgyek városában”, Albertirsán is, ahol szinte a dunántúli dombvidékre érkezünk. Itt az Alföld kapujában (Kárpáti Aurél) mód van meglepő dolgokat látni a természet titkaiból. Mintegy 50 m-es szintkülönbséget érdemes gyalogosan legyűrni, mert a Dolina, Kisasszony, Hársas és Berek mind más-más természeti értékkel rendelkezik, mint Alberti és Irsa is – neves embereivel, nemzetes uraival, Tessedik Sámuellel vagy Politzer Ádámmal együtt. A legújabb természeti szenzáció, hogy Albertirsa és Ceglédbercel határlegelőjén a déli földikutya élőhelyét sikerült meglelni!
Gerje átfolyása a 4-es útnál fehér zászpás maradvánnyal, majd a tarka sáfránnyal, tavaszi hériccsel és erdei nünükével jelzi a régmúlt természetet (tölgyes erdők), Cserőnek a neve is utal e régi erdő létezésére, majd a Gerje lapályában a kornis tárnics és tőzeghalmok pedig a lápi világot idézik. Ott a szlovák, itt a német tájház viszont a betelepítéseknek is emléket állítanak, fogyatkozó hagyományokkal, bár Ceglédbercel címerében hagyományőrző maradt: a birsalmába szúrt rozmaringág.
Innen már csak rövid séta, s következik a Gát-tó környéke, ami a tölgyeserdő végét is jelölte (Nyujtó Ferenc itt még gyöngyvirágot szedett nagymamájával!), az országos hírnévre szert tett Csíkos-szél (és nem Csikós-szél!). A túlparton van a Pókbangó utca, a névadó orchidea-faj mára márványba kövülten is megmarad! A patak vízpartján a nád, a gyékény, a sásliliom, a vízitorma, virágkáka és sok más érdekes növényfaj látható. A békalencse, amely alatt a réti csíkhalak még ma is rejtőzködnek, néhány kis csuka, naphal, másutt tőkés récék, vagy éppen riadtan felröppenő sármányok idézik a régi Gerjét.
A városban Újároknak ismerik sokan a Gerjét, mert ma már ennek is volt mederszabá-lyozása, a figyelem homlokterébe legutóbb 1963-ban került, amikor a Gerjén árvíz vonult le. Törtelen a katasztrófális télvége kevesebb kárt tett, mert a nagy legelő, helyet adott a víznek. Közeledve a Gerje mentén a Tiszához, szaporodnak a kora történeti emlékek, már Törtel neve is Árpád egyik hirtelenharagú alvezérét rejti; a nagy réten nyaranta kb. 40-50 madárfaj látogató és fészkelő példányai fordulnak elő. Rideg Sándor „bakterháza” pedig a magyar irodalom klasszikus alkotásában a kisvasutat tette halhatatlanná. Kőröstetétlen meg ma okkal templomáról nevezetes, de a közeli Sári-gyepen a ’60-as években még túzok párok fészkeltek. Elkoptatott kunhalma tetején millenniumi oszlop áll, árvalányhajas foltja rég eltűnt.
Jászkarajenő hosszú főútja nem is takargatja, hogy erre futott a legendás és felelőtlenül felszámolt keskenynyomtávú vasút. Római katolikus temploma és plébániája nem feledtetheti, hogy itt 1919. május 4-én tombolt a vörös terror. Kósa József plébánost és káplánját, a csongrádi Hornyik Károlyt hideg kegyetlenséggel lelőtte Dobál Imre, egy vörös folyamőr, aki megkapta később a méltó büntetését, a vértanúk boldoggá avatására várnak most a hívek. Szép hagyomány, ahogy a betelepült jászok a templombúcsút ünneplik népviseletben. A település temetője pedig mintegy száz magyar katona nyughelye, akik a tiszai hídfőnél haltak hősi halált.
Szinte már minden árokvizet is összegyűjtve a nagy Gerje-Perje egyre sietősebben éri el Tószeget, ahol az ártéri új mederben találja meg a legmagyarabb folyónkat, a fenséges Tiszát. A torkolat környéke még sok titkot rejt, a parti fecskéknek miért van itt az őszi gyülekező helye, a csukák miért úsznak be a Gerje vízében nagy számban Tetétlenig. Tószegnek van még egy másik nevezetessége is, a bronzkori nagy telep, amit a 2000. évi nagy tiszai árvíz nagyrészt elmosott. Érdekes módon akkor ezzel a régészeti tragédiával nem dicsekedett a kormánypárti sajtó, pedig az olyan kiemelkedő bronzkori település volt, mint ma New York.
Megőrizni és megtartani értékeinket csak úgy lehetséges, ha ismerjük is azokat. A hazaszeretet lakóhelyre szűkítve is csak iskolai oktatási keretek között lehetséges. Van helye: hogy legyen hová kirándulnunk és hazatérni…
ESDÉ
