5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Adománygyűjtés a Budai úti iskolának

Egy kisfiát egyedül nevelő, végtaghiányos mozgáskorlátozott édesapa indított gyűjtést a Budai úti iskola támogatására a legnagyobb közösségi oldalon.

„Létezik egy iskola… Magyarországon… Cegléd külterületén, a Budai úton. Nagyszerű, kedves, lelkiismeretes, és jó szándékú emberek tanítanak ott, részben problémákkal küzdő és egészséges gyermekeket vegyesen. Nagy erőfeszítéssel végzik mindennapi munkájukat, de nem panaszkodnak. Teszik a dolguk, csendben, szívvel lélekkel, …mert hivatásuk a tanítás. Kisfiam nap, mint nap ebbe az iskolába járatom én is, végtaghiányos mozgáskorlátozottként egyedül nevelve, nap mint nap 14 kilométerről, mert az én kincsem nagyon jól érzi itt magát. Vidám, jókedvű, szerető közösségre talált, mind a diákok, mind a tanárok tekintetében. A közösség leginkább egy nagy-nagy család hangulatát idézi, így könnyebb a problémákkal küzdő gyermekeknek is a tanulás. Főleg, mert a tanítóknak mérhetetlen türelmük van. Az iskola, amiben tanulnak, sok kisebb épületből, benne kis létszámú tantermekből, és egyéb helységekből áll, melyek mind, egytől-egyig felújításra szorulnak, minden szempontból. Mivel külterületi iskola, mely nem sok anyagi forrásból gazdálkodik, várja, hogy aktív segítőkre leljen nem csak kifejezetten anyagi forrásokkal! Hamarosan elkezdődik a szükséges felújítás, hiszen jön a tavasz, mikor elkezdődhetnének a munkálatok. Részben megvan az anyagi forrás is, de nem mindenre elegendő, amire szükségeltetne. Éppen ezért arra az elhatározásra jutottam, megpróbálom megkeresni azokat a jó szándékú és eltökélt, tényleg segítőkész vállalkozókat és egyéb segítség „erőforrásokat, akik bármilyen olyan segítséget tudnak ennek a jobb sorsra érdemes iskolának, mely az intézmény megújulását eredményezik.”

Tősér Csaba leírja mire lenne szükség leginkább a Ceglédi Táncsics Mihály Általános iskola Budai úti tagintézményében: „pl. elektromos kábelek, huzalok, kapcsolók, szaniterek, armatúrák és egyéb berendezések, festékek, táblafesték, alapozók, gitt, glett stb… A sok kis épület egyetlen fedett eső védett összekötésének könnyűszerkezetes megoldásában való építőanyag felajánlásban is várja az iskola a segítséget. De burkolóanyagot, kötőanyagokat, egyéb építőipari anyagok felajánlását is szívesen fogadja az iskola.”

„Én magam és kisfiam előre is megköszönöm azon személyek jó szándékát és segítőkészségét, akik nemcsak elolvassák ezt a posztot, hanem megmozdul bennük egyfajta tenni akarás másokért, sok-sok gyermekért és tanáraikért, egy kis kedves, takaros, csupa szív iskoláért!” – zárta a felhívást Tősér Csaba.

https://www.facebook.com/toser.jabba.csaba/posts/2195168060797290

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...