12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

A Közgázból indultak: „Bízz magadban!”

A Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 2018-ban ballagott diákjait, Dömök Vivient és Vezsenyi Ádámot kérdeztem, milyen élményeik voltak a „Közgázban” és hogyan váltak középiskolai diákból az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóivá.

Milyen felejthetetlen élményeitek fűződnek a Közgázhoz?

Dömök Vivien: Nem túlzok, ha azt mondom, hogy életem végéig emlékezni fogok a nagyszerű osztályteremszínházakra és színházlátogatásainkra, amiket Dr. Tarkó Ilona tanárnőnk szervezett. Felkészítésével (iskolánkból egyedüliként) sikeres emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségit tettem. Számos közös élményünk volt a helyi, területi és országos versenyeken is. Tehát inkább a tanáraim által adott pillanatok maradnak felejthetetlenek számomra: Tóthné Palásti Zita szeretetteljes matekórái, Szekerné Csák Ágnes osztályfőnököm óvó keze, a Belkó-Stiller Katalin tanárnő adta második esélyek…

Vezsenyi Ádám: 5 év hosszú idő és sok élmény éri az embert. Ezekből elég nehéz lenne egyet kiemelni, inkább azt tudnám mondani, tanácsolni, ha a Közgáz tanulója vagy, próbálj meg minél több eseményen részt venni, mert felejthetetlen emlékekkel fogsz gazdagodni.

Visszagondolva jó döntés volt a Közgáz? A sok szakmai tantárgy mennyire nehezítette meg, hogy pályaválasztásotokra koncentráljatok?

Dömök Vivien: Ma sem döntenék másképp, már azért sem, mert annyi pénzügyi, adózási, számviteli stb. tantárgyam volt, hogy az életem további részében is hasznosíthatom mindet, sőt kihívásként éltem meg ezekre a felkészülést. Gyakran nehéz feladat volt emellett a többi, alapvető tantárgyra tanulni, de legalább soha sem fogom alábecsülni a szakgimnáziumi tanulókkal kapcsolatos elvárásokat! Leendő tanárként biztathatom majd diákjaimat, hogy a szorgalom sokat segít abban, hogy elérjük azt, amire vágyunk.

Vezsenyi Ádám: Amikor elkezdtem a középiskolát, még nem tudtam pontosan, hogy mi is érdekel igazán, viszont az évek múlásával elkezdett körvonalazódni, hogy a későbbiekben mással szeretnék foglalkozni. Szerencsére az iskola mellett ezekre a dolgokra is maradt időm, valamint a Közgázban szerzett tudást sem haszontalan, hiszen nem kell segítség pl. az adóbevallásomhoz.

Mennyire magabiztosan mentetek érettségizni?

Dömök Vivien: Amikor februárban beadtam a jelentkezésemet a felsőoktatási intézményekbe, az első három helyen csak gazdasági szakok és olyan egyetemek álltak, mint például BGE vagy Corvinus. A sors iróniája, hogy az ELTE magyar-angol szakát csupán az utolsó helyen jelöltem be, azért, hogy legyen valami biztos támasz, ha esetleg nem sikerülne a többi lehetőség. Főképpen az érettségi hét alatt tudatosult bennem, hogy a számok világa helyett inkább azzal szeretnék foglalkozni, amit igazán szeretek. Tehát júliusban, a határidő előtt két nappal, az utolsó opcióból első lett.

Vezsenyi Ádám: Se magabiztosságot, sem különösebb terhet nem éreztem magamban, amikor az ELTE-t választottam. Voltak még más terveim is arra az esetre, ha nem sikerült volna.

Miben más az egyetem, mint a középiskola?

Dömök Vivien: Amint egyetemista lettem, szinte minden addigi támaszom megszűnt, teljes önállóságra kellett törekednem. Bár ezt inkább pozitívumként éltem meg. Nagyon szeretem, hogy most már tényleg csak az érdeklődési körömhöz szűken hozzátartozó tantárgyakat tanulom.

Vezsenyi Ádám: Mindenben. Egyes dolgokban sokkal nagyobb a szabadság, más dolgokban viszont sokkal nagyobb a kötöttség.

Van olyan, amit a tanárok öntudatlanul tanítottak meg nektek és maradandó volt?

Dömök Vivien: Szerencsésnek érzem magam, amiért elmondhatom, hogy sok igazán kivételes tanárunk volt. Az a rengeteg jó, amit átadtak számunkra az évek alatt, szinte felsorolhatatlan. Talán a legfontosabbak: Higgy! Bízz magadban! Állj fel, és csináld! Ne szégyenkezz amiatt, aki vagy!

Vezsenyi Ádám: Egyszer egy diáknap alkalmával az egész akkori évfolyam megtanulta, hogy mások vallásával és származásával nem szabad viccelődni.

Össze tudnád foglalni 5 szóban, hogy milyenek voltak az itt töltött évek?

Dömök Vivien: Kihozták belőlünk a lehető legjobbat.

Vezsenyi Ádám: Minden napra jutott valami érdekesség.

Tóth Orsolya 11. a

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...