3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Közösen, Ceglédért

Célegyenesbe ért az önkormányzati ciklus, ebben az évben ősszel helyhatósági választásokat tartanak Cegléden is. A választók tájékoztatására a Ceglédi Panorámában egy cikksorozatot kívánunk megjelentetni, melyben lapszámonként egy önkormányzati képviselőt kérdeznénk az elmúlt években végzett munkájáról. Lehetőséget kívánunk biztosítani mindenkinek, hogy beszámoljon a ciklus végéhez közeledve az eredményekről és amennyiben indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon, akkor jövőbeli terveiről is. Elsőként az 1. számú választókörzet képviselőjét és Cegléd alpolgármesterét Hegedűs Ágotát kérdeztük.

– Hogyan értékeli a saját képviselői munkáját? Sikerült-e megvalósítani, amit célként kitűzött, sikerült-e beváltani a választási ígéreteket?

– Az 1. sz. választókerület képviselőjeként folyamatosan azért dolgozom, hogy mind, akik itt élünk, egy szebb, élhetőbb Ceglédet tudhassunk magunkénak. Körzetem a város egyik legforgalmasabb, üzletekkel és közintézményekkel is legjobban ellátott területe, ezért kiemelt figyelmet érdemel. Engedjék meg, hogy képzeletbeli sétára invitáljam Önöket, tartsanak velem, nézzük meg, mi minden változott itt az elmúlt években.

A Városháza előtti járdaszakasz felújítása szépen példázza a megújulásra való törekvést, csakúgy, mint a Szabadság téren az evangélikus templom előtti járdaszakasz térkövezése, s az úttest felújítása. Az evangélikus templom mögötti terület nemcsak új nevet, de méltóbb, új külsőt is kapott. Az Ordass köz újragondolásával régi álom vált valóra, hiszen a korábban szinte csak közlekedésre használt közterület ma már egy új, többfunkciós, hangulatos tér, ahol nemcsak áthaladni jó, de megállni, megpihenni is érdemes.

A Szabadság térre nagy örömünkre elektromos töltőállomás is került, a Városi Könyvtár homlokzata pedig megszépült, és hasonló energetikai korszerűsítésen ment át, mint a Táncsics Mihály Általános Iskola Népkör utcai intézménye. Jó látni és megélni ezen épületek megújulását.

További örömre ad okot, hogy a tér északkeleti részén még meglévő fatuskókat a szokásos tavaszi munkák kezdetekor szakszerűen eltávolítják, így egy korszerű, szép és új járda kialakítására nyílik lehetőség. Úgy hiszem, városunk egyik legszebb tere megérdemli, hogy méltó módon viseljük gondját.

A Rákóczi útra visszaérve szemmel látható, és nap mint nap tapasztalható, hogy az igencsak időszerű úttest felújítás mekkora változást hozott az itt közlekedők életébe. A George Pal Filmszínház épülete szintén energetikai korszerűsítésen esett át, így szívünknek kedves, oly sok szép emléket idéző mozink új külsővel, korszerűen üzemelhet immár.

A mindenki által csak „nőtlen tiszti szálló” néven ismert épületegyüttes is új funkciót és külsőt kap, ezzel hozzájárul ahhoz, hogy városunk még szebb és vonzóbb arcát mutathassa mind lakóinak, mind pedig az ide látogatóknak.

Természetesen a Rákóczi úti járdák sem maradtak ki a felújításból: a legproblémásabb szakaszokon új felülettel látták el őket a gyalogosok nagy örömére. A Rákóczi út 19. számú háznál elkészülhetett a lakók kényelmét szolgáló járda, s hamarosan kulturált előkert is létesül a ház előtt.  A Teleki utca hasonló állapotban lévő járdaszakaszainak felújítása is megtörtént, s remélhetőleg az újonnan ültetett fák lombjai adnak majd üdítő árnyékot a nyári napsütésben.

A Kossuth Ferenc utcai „fajátszótér” esete mutatja, milyen eredményes lehet a város és az itt működő vállalkozások együttműködése. Új játszóeszközzel gyarapodott a tér, s a teljes megújítás sem várat magára: idén tavasszal már egy jól felszerelt, modern és biztonságos játszóteret vehetnek birtokba a gyermekek és szüleik.

– Mit tart a legfontosabb megoldandó problémának, milyen megoldási javaslatai, tervei vannak a körzetében a következő ciklusban, ha indul az őszi helyhatósági választásokon és a lakosok bizalmat szavaznak Önnek?

– Terveink között szerepel a nagy forgalmú utak megújítása, ahol – természetesen az elérhető források függvényében – a kátyúzásokkal szemben a teljes burkolatmegújítást részesítjük előnyben. Ilyen lehet például a Puskaporos utca, valamint a Szent Imre herceg utca. A közlekedők megelégedésére utóbbi utca ismét alkalmassá vált a párhuzamos közlekedésre.

Büszke vagyok az eddig elért eredményekre, ugyanakkor tudom, hogy rengeteg munka áll még előttünk, és van még hová fejlődni. Az 1. számú választókerületben a fentieken túlmenően elsősorban azt szeretném elérni, hogy az elmúlt időszakban heves indulatokat kiváltó hulladékhelyzet megnyugtatóan rendeződhessen. Tudom, hogy ez a probléma senkit sem hagy hidegen, éppen ezért őszintén remélem, hogy lakossági összefogással, egy kis odafigyeléssel és megfelelő magatartással megóvhatjuk környezetünk épségét, szépségét.

Bízom abban, hogy a megkezdett úton járva, továbbra a jó célt szolgálhatom – Önökkel együtt, hiszen eddigi munkám során is számíthattam nemcsak a körzetemben, hanem az egész városban élők észrevételeire, véleményére, amelyet ezúton is köszönök! Kérem Önöket, ahogy eddig, úgy ezután is keressenek bizalommal, hogy közösen tehessünk azért a Ceglédért, amely mindannyiunk otthona. E-mail címem: hegedus.agota@cegled.hu, telefonszámom: +36-70-457-0230.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...