4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Kardvívó lány Ceglédről

A Ceglédi Panorámában tavaly óta többször adtunk hírt Tóth Vivien ceglédi végzős gimnazista kardvívásban elért szép eredményeiről. Most hétvégén hatalmas létszámmal, több, mint 3000 vívóval rendezték meg az Országos Sulivívó Diákolimpiát a BOK Csarnokban. Több korcsoportban, több fegyvernemben képviseltették magukat a diákok. Az Újpest vívójaként – miután Cegléden nincs ilyen szakosztály és edző – Vivien 8. helyezést ért el. A különleges sportról és jövőbeli terveiről kérdeztük a végzős gimnazistát.

– Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sporttal, mert gondolom nem ezzel kezdted?
– Korábban táncoltam itt Cegléden az egyik táncstúdióban, de nem tudtam, milyen sportágat válasszak. A 2012-es olimpiát néztük a szüleimmel és amikor Szilágyi Áron révén az első aranyérmet kardvívásban megszereztük, akkor azt mondtam ez a nekem való sport. Cegléden nem volt lehetőség kardvívást tanulni, így Pesten kerestünk vívó szakosztályt. A kardvívás rokon sportágai, a tőr és párbajtőr oktatás van közelebb Szolnokon és Kecskeméten is, de én ragaszkodtam a kardhoz, így először a BVSC-ben, majd az Újpesti Torna Egyletben találtam jó mestert. Heti 2-3 alkalommal járok fel, egy edzés 3 órás. Ez nagyon összetett sport, fizikailag és szellemileg is fárasztó, de azt szeretem benne, hogy nagyon változatos, minden edzés más, mindig mások az asszók, más a ellenfél. Nagy az utánpótlás létszáma, így mindig másokkal találkozunk össze a versenyeken.

– A szüleid mit szóltak, hogy ilyen fiús sportot választottál? Nem féltenek?
– A szüleim mindig mellettem álltak, biztattak, vittek Pestre edzésre, mert örülnek, hogy ilyen különleges sportot választottam! Tudom, hogy rájuk mindig számíthatok pedig ez meglehetősen költséges sportág. Könnyen törnek a pengék, aminek darabja 10 ezer forint, egy felszerelés pedig több százezres kategória. A kardvívás egyébként abban is pozitív eredményeket hozott az életembe, hogy jobbak lettek reflexeim, nem vagyok olyan félénk lány, magabiztosabb lettem. Úgyhogy éppen a sport miatt nem kell félteniük az utcán sötétedés után sem a szüleimnek…

Vivi mester edzőjével, Fehér Gáborral

– Melyek a legjobb eredményeid?
– Felnőtt korosztályos nemzetközi ezüstérem Orosházán tavaly májusban. Országos bronzom több is van, meg 5-7. helyek. Egyébként én junior korosztály vagyok, de minden korcsoportban indulok versenyeken.

– Van valami speciális adottságod, ami jól jön a kardvívásban?
– Az edzők szerint a hosszú karjaim és lábaim előnyösek, mert könnyen ki tudok térni, a másik erősségem, hogy megérzem, hogy hol akarnak vágni. A kardvívásban ugyanis csak vágni lehet, a tőrben és párbajtőrben pedig szúrni.

– Idén érettségizel a gimnáziumban, milyen terveid vannak a jövőre?
– Idén érettségizem és Szegeden az orvosi karon szeretnék továbbtanulni. Most az éjszakáim a tanulásról szólnak. Örülök neki, hogy annak idején a gimnáziumot választottam, mert ugyan nagy elvárások vannak, de a továbbtanulásban ez nagyon fontos.

– És a sporttal kapcsolatos terveid?
– Nagy vágyam lenne egy nemzetközi arany, az ezüst és bronz mellé. Hivatásos sportolói karrierre nem gondolok, mert ahhoz, hogy igazán nagy eredményeket érjen el, a kardvívónak napi 6 órát kell edzeni! Emellett minden más háttérbe szorulna, nekem pedig az orvosi pálya nagyon vonzó. Én kikapcsolódásként gondolok a kardvívásra elsősorban, szeretnék még sok jó versenyidényt. Szegeden nincs kardvívás, hanem csak tőr és párbajtőr, így még az is lehet, hogy átigazolok ezekre a sportágakra. (kea)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....