14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Bögre képpel

Még máig is úgy mondom jóbarátom Sági István, akinek Pufi a beceneve, bár már 1986 óta nincs köztünk. A bögrén szereplő kép 1958-ban készült, címe: Magyar parasztfiú, melyet Keresztúri Ferenc fotós készített és első helyezést ért el egy magyar fotókiállításon, aztán a kép Münchenben és több európai nagyvárosban kiállításra került.

Pufi és én gyerekkorunkban szomszédok voltunk, így lettünk barátok. A „magyar parasztfiúból” aztán a Pest Megyei Vízügy igazgatója lett. Egyszer bementem az irodájába, mutatott több szekrényt benne igen sok irattal: Ezeket 5 év múlva kidobják – mondta – de te, ami házakat építesz, azok maradandók. E szavakkal elismerte az én munkámat, azaz a kőműves szakmát.

1975-ben kölcsönadta a Jawa motorját, hogy hazahozzam vele Pestről az akkor még csak jegyesemet, hogy bejelentkezzünk a Tanácsházára házasságkötésünkre. E motorral hordta édesapját a szőlőbe dolgozni.

Feri bácsinak sajnos mindkét lába térdtől lefelé hiányzott, de hatalmas élni akarás volt benne. A szőlőbe kúszva, kis kapával irtotta a paréjt és tette, ami szükséges volt.

Igazán jó barátom volt Pufi! A temetésén tanárunk Barkaszi Kálmán mellett álltam, itt zúg a fülemben: nektek kéne az én temetésemen lenni, nem fordítva. De ilyen az élet sajnos!

A bögrét feleségétől Prohászka Teréztől és Vera lányától kaptam József napra idén, benne egy igen kedves levéllel. Ha a bögrébe 33 év alatt Teréz és Vera könnyei össze lennének gyűjtve, már rég kicsordult volna. Én is mikor megláttam Pufi komám arcát, könnybe szaladt a szemem: máig is szeretettel gondolok rád, barátod Bohi…

Józsi bá

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...