14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Gazdafórum Cegléden

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára tartott a gazdafórumot Cegléden április 29-én.

A magyar mezőgazdaságnak növekedési pályán kell maradnia, ezért nem értenek egyet a területalapú, illetve a vidékfejlesztési támogatásokat jelentős mértékben csökkentő brüsszeli elképzelésekkel – jelentette ki az államtitkár a gazdafórum előtti sajtótájékoztatón. Farkas Sándor elmondta: nem értenek egyet azzal a javaslattal, amely szerint a földalapú támogatásnál mintegy 15 ezer forinttal mérsékelnék a jelenlegi 75-76 ezer forintos támogatást. A vidékfejlesztési alap 1300 milliárd forintjából mintegy 300 milliárd forintot vennének el – tette hozzá, de szólt arról is, hogy a 2012-2013 táján Magyarországon beindult gazdasági növekedés kiemelkedő egész Európában, ebben az agráriumnak komoly szerepe volt és van. A kivitel jelentős része az agrárexport, amelynek növekedése az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb.

A fórumon megjelent gazdáknak, érdeklődőknek bemutatta a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, felvázolta annak jövedelmezőségét. Szólt a vidékfejlesztési program keretében megvalósuló, támogatható projektekről. A miniszterhelyettes beszámolt a kormány 2020-tól induló öntözés-fejlesztési programjáról is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...