12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

A Tánc világnapja

“A szép mozgás a szem muzsikája”  – írta Anatole France. Ősi erő, amely mozdulatokba önti az érzéseket, gondolatokat. Kitartó és fegyelmezett munka, mely által megszületnek azok az előadások, amelyek elvarázsolják a közönséget. A táncos nap mint nap teszi a dolgát, diadalt arat saját teste fölött, hogy kiváltsa azt a katarzist, amitől érezzük… tánc nélkül nem tudunk létezni.

Élmény, művészet, öröm és ünnep – a tánc maga az élet azoknak, akik hódolnak neki. 1983 óta április 29.-e immár a táncművészet legnagyobb ünnepe is (a dátum a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapjához köthető). Ezen a napon minden a táncról szól. Felcsendül a muzsika, tipegnek-topognak, pördülnek-fordulnak a kezek-lábak. Kicsi és nagy együtt táncol, hagyja, hogy vezesse a ritmus, élvezi a dallam és a koreográfia varázslatos összhatását.

A Patkós Irma Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és AMI tanulói is közösen ünnepeltek április 29-én a város két ismert és elismert tánciskolájával – a több mint 20 éves múltra visszatekintő Relevé Tánciskolával és a  Tetz Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel. A gálaműsornak otthont adó Művelődési Központban hálás közönség várta a fellépőket. Az olykor a lépést el-eltévesztő, de a ritmust bájosan élvező kicsiket ugyanolyan vastapssal díjazták, mint a profin mozgó, az egész színpadot betöltő tapasztalt táncos fiatalokat.

A záró blokkot a PIMI növendékei adták. Minden évfolyam lehetőséget kapott arra, hogy bemutatkozzon. A felkészítő szakmai tanárok (Gerebicz Adrienn, Izsákné Prokk Szilvia, Misák Tünde, Majláth Árpád, Jámbrik Máté és Váradi László) szakmai igényességét igazolták a produkciók. Láthattunk show-táncot, kortárstáncot, klasszikus balett elemekből összeállított koreográfiát, néptáncokat, akrobatika és tánc egyvelegét. A virtuóz mozdulatokban és kreatív koreográfusi megoldásokban bővelkedő produkciók betekintést nyújtottak az alkotói folyamatokba, a tánckifejezés egyéni útjaiba. A felkészítő tanároknak sikerült közel hozni és megélhetővé tenni az ünnepet. Köszönet illeti a fellépőket, akik kemény munkájuk gyümölcsét adták nekünk ajándékba.

A Művészhimnusz közös eléneklésével vált teljessé az ünnep. Megható és felemelő érzés volt látni a fáradt, de csillogó és büszke tekinteteket. Jó volt veletek lenni, köszönjük az élményt, amit nyújtottatok nekünk.

Sztankaninecz Beatrix igazgató helyettes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...