16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Ítélet született távvezeték ügyben

Ítélet született a közigazgatási perben, amelyet az Erős Vidék Mozgalom indított a 400 KV-os távvezeték építési engedélye ellen. A bíróság hatályon kívül helyezte azt, vagyis a távvezeték hálózat kiépítése nem kezdődhet el. Az ítélet jogerős.
Mint ismert az Albertirsa-Kecskemét 400kV-os vezeték tervezete többszáz tanyát, gazdaságot érint és tavaly júliusban végleges vezetékjogi engedélyt kapott a megvalósításra a MAVIR. A lakosság a kezdetektől 2017 szeptemberétől tiltakozott – elsősorban az egészségügyi kockázatok és az ingatlanok elértéktelenedése miatt – a tervezett magasfeszültségű távvezeték nyomvonala ellen, de bár több fórumon felléptek és demonstrációkat is szerveztek nem tudták elérni céljukat.


Tavaly a Szegedi Munkaügyi Bíróságon támadták meg az építési engedélyt, azzal, hogy nem volt körültekintő és alapos a környezeti hatástanulmány. A lakosok leginkább az egészségügyi vonatkozások vizsgálatát hiányolták. Szegeden  elutasították a beadványt, az érintettek a Kúriához fordultak.
– Május 27-én a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon tárgyalták az ügyet, és a bíróság hatályon kívül helyezte az építési engedélyt, így a MAVIR Zrt-nek új engedélyeztetési eljárást kell kezdenie. – mondta el lapunknak Bihari Beáta, az egyik felperes, az Erős Vidék Mozgalom képviselője. – Azt, hogy a nyomvonalat megváltoztatják-e vagy sem, ma még nem tudni, ahogy arra is lehetősége van a kivitelezőnek, hogy 30 napon belül felülvizsgálati kérelmet nyújtson be a Kúriának.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...