4.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Alkotás egy életen át

Vannak, akik ritkán kerülnek „rivaldafénybe”, pedig folyamatosan alkotnak, dolgoznak agyban és fizikailag is. Közéjük tartozik Diósi Pál, aki – saját bevallása szerint – „a kövek szerelmese”.
– Hogy történt ez veled? – fordulok a mindig vidám Palihoz, akit mindig, – ahogy most is – valami munkából szakít ki az ember, mert folyamatosan tevékenykedik, alkot, optimistán, frissen, szorgalmasan és mégis lazán és megbízható kompetenciákkal. – Talán kezdjük a kezdeti lépéseknél!

– Már az általános iskolában a Vörösvárszky Ottó bácsi vezette fafaragó szakkörön megéreztem az alkotás örömét, különösen, hogy elég sok dicséretet kaptam, így már ekkor kezdett 
megfogalmazódni bennem, hogy alkotni szeretnék egy életen át. Ottó bácsival, – aki azóta a Népművészet Mestere címet megkapta és már 85 éves – az osztály kemény magjával a mai napig koccintunk a születésnapokon. Ebből az osztályból került ki Bujtás János rendező is a Szomszédok című tévésorozat rendezője.Az általános iskola elvégzése után a Kossuth Gimnáziumot végeztem el, majd egy kőfaragóhoz mentem dolgozni. Ott kedvet kaptam a kőfaragáshoz és nappali tagozaton megszereztem a Bokányi Dezső Ipari Szakmunkásképzőben a kőszobrász szakmát. Ma már ez az iskola képzőművészeti szakközépiskola, ahol fiam, Árpi végzett, mintegy a nyomdokaimban, hiszen kiskorától kezdve jön velem és együtt dolgozunk.
Ekkor besoroztak katonának, 2 évig szolgáltam a nagykanizsai határnál. Ez bizony nagy kiesés volt. Leszerelésem után felvettek a Képzőművészeti Alap Kivitelező vállalatához, ahol beiskoláztak díszítő-szobrásznak, kaptam ösztöndíjat és tanultam 3 évig. A cég aztán támogatott a Képzőművészeti Főiskola 4 éves szobrász-restaurátor szakának elvégzésében.
Miközben sétálunk különleges kertjében, percenként mutat szépséges növényeket, érdekes kőcsoportokat, apró alkotásokat.  Azon már meg sem lepődöm, hogy kedvenc állatai: az ölyv és a teknősbéka lakhelyei mellett elhaladva pillantom meg fiát, Árpit, amint egy feliraton dolgozik. Éppen (persze együtt)  ifj. Füle Péter  első világháborúban elesett hős szobrát újítják fel, amely carrarai márványból készült és már nagyon megrongálódott. A restaurálást nedves szemcseszórással 1,5 milliós géppel végezték, a feliratokat azonban kézi véséssel kellett újjávarázsolni.
Egyéb munkák?
– A Festetich kastély homlokzatának, kőcímerének felújítása, Szent István bazilika 5000 négyzetméter műmárványának tisztítása, 40 fővel, akiknek a munkáját, mint brigádvezető szerveztem, de persze magam is dolgoztam. Szolnokon a városháza díszterme, a kecskeméti városháza, Pécsett a dóm kőoszlopainak felújítása, Zsolnay Mauzóleum pirogránit restaurálása, Mátyás templom.
Cegléden?
– A református templom bal oldali kupolájának felújítása, katolikus templom előtti kőkereszt, panteonban 12 db emléktábla, Pókbangó szobor.
Sétánk közben a műhelyhez értünk, ahol sok munkaeszköz, gipszöntvény, plasztilin, agyag, minták és kész alkotások fergeteges kavalkádja fogadott, no meg színes ásványok, mert Pali azokat is gyűjti.
Elismerés?
-2018-ban kaptam meg a Podmaniczky díjat, ami – úgy érzem – méltó szakmai elismerés számomra.
Mi a titkod? Mármint, hogy most is mázsás köveket emelgetsz, dolgozol ezerrel, jó kedvvel?
– Nyugodt családi háttér, aranyos unokák, barátok, mértékletes evés, sok testmozgás, minden nap egy szem dió és egy szem aszalt szilva. No meg, természetesen az alkotás öröme.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...