3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Eredmények és tervek a 7. körzetben

Célegyenesbe ért az önkormányzati ciklus, ebben az évben ősszel helyhatósági választásokat tartanak Cegléden is. A választók tájékoztatására a Ceglédi Panorámában egy cikksorozatban lapszámonként egy-egy önkormányzati képviselőt kérdezünk az elmúlt években végzett munkájáról és terveiről. Most a 7. választókörzet Jobbik színeiben politizáló képviselőjét Horváth Gábort kérdeztük.

– Hogyan értékeli képviselői munkáját? Sikerült-e megvalósítani, amit célként kitűzött, sikerült-e beváltani a választási ígéreteket?

– A város hozzám tartozó részében befejeződött a csatornázás harmadik üteme, melyből a költségtöbbletet mindenkinek arányosan visszafizettük. Ezzel egyidejűleg nem csak a csatorna nyomvonalát javítottuk, hanem sikerült elintéznem, hogy mindenütt. Új melegburkolatot kapott a Mikes és Bokor utca, az előző ütem útsüllyedéseit is kijavítottuk a Tömörkényin és a Tükör utca elején. Új árokrendszer épült a Vidra és a Láp utcán, valamint kikövezett vízelvezetés létesült a Mocsár utcán a G1 csatornához. Itt az Aranymeggyes utca alatt is kicseréltük az átereszeket. Kibővült az óvoda előtti parkolási lehetőség. Igyekeztünk biztonságossá tenni ezt a kereszteződést az óvoda közelsége miatt. Kivágták a belógó fákat, és új forgalmi rend változás lépett érvénybe. Ezek a lépések a gyermekek és a közlekedők biztonságát szolgálják egy forgalmas közlekedési kereszteződés sarkán (Posta-Déli-Bajcsy-Mocsár). Itt a felújított útburkolattal egyidejűleg épült ki egy kikövezett felújított vízelvezető rendszer is. A belvizek elvezetése érdekében van most kiépülőben egy 128 millió Ft értékű új vízátemelő rendszer is, a Gerje irányába.

Új útalapok mart aszfalttal is épültek, mint pl. a Márvány vagy a Koppány utcákban. Utóbbi végén a 0. dűlő irányában egy teljesen új hidat tudtunk építeni, valamint pályázati forrásból még a 0. dűlő is útburkolatot kapott. Felújítottuk a szalagkorlátot a Posta u-Aranymeggyes kereszteződésénél és új kerítést kapott a játszótér is. Uniós forrásból új közvilágítás épült ki, de ezt sajnos a korrupciós ügyek miatt vissza kell fizetnünk. Az apróbb változásokat is mindenki észreveheti, mint például a szeméthegyek felszámolását vagy kisebb-nagyobb igény szerinti javításokat és karbantartásokat. Ezeken kívül sok jó dolog történt még. Ebből ki kell emelnem a tollaslabda csarnokot, amely rámutatott, hogy a sportberuházásokat nem csak a költségvetésből lehet finanszírozni. Ráadásul magasan a legszínvonalasabb minden eddigi hasonló városunkat érintő sportberuházásnál.

– Mit tart képviselői munkája legnagyobb eredményének ebben a ciklusban?                         

Ugyert illetően sokat hallottam az emberektől, hogy az ugyeriak másodrendű tagjai a közösségünknek. Ennek okán igyekeztem megfordítani ezt a képet. A statisztikák szerint is megfordult egy tendencia. Mára a közbiztonság tekintetében ők mutatnak példát a városlakók számára, legyen ez bármilyen hihetetlen. Kétségtelenül vannak még kirívó esetek, de összességében hatalmas pozitív irányú változások történtek. A kiváló együttműködés a rendőrséggel és az ügyészséggel, a mezőőri szolgálattal és a roma önkormányzattal, hozták a tőlük elvárhatót. A gréderezések folyamatosak, az iskola körül közvilágítás létesült. Nálunk nem összevonták, hanem kibővítettük az óvodát. 2 éve több mint 100 kóbor ebet szállíttattunk a menhelyre és bizony sokan kaptak a hatóságoktól kemény büntetéseket is azok közül, akik a közösségi együttélés szabályait nem tudták betartani. Tudom, hogy ezek nem népszerű intézkedések voltak, de szükségesek a javulási folyamatokhoz, melyeken még most is dolgozom. Ennek folyamata a szemétszállítás bevezetése is. Mára az Ugyerből négy-ötszöröse a korábbinak az a szemétmennyiség, ami onnan kikerülve a megfelelő helyre távozik. Vannak költségei, de rá kellett jönnünk, hogy hosszútávon ez az egyetlen megoldás. Jómagam is felültem a járatokra, igyekeztem megfelelően koordinálni annak ellenére, hogy a megközelíthetetlenség miatt vannak még hiányosságok. Javaslatomra szociális szövetkezet is működik, annak látható eredményei tekintetében a változtatások reményeim szerinti folyamatban vannak. Én kitartást kérek az ott élőktől, hogy az elkezdett folyamatokat még időben be tudjuk fejezni.

– Amennyiben pártja és a választók bizalmat szavaznak a következő ciklusra is: mit tart a legfontosabb megoldandó problémának, milyen megoldási javaslatai, tervei vannak a körzetében?

– Városvezetőként egy olyan politikai párt megbízottja vagyok, aki ellenzékből kényszerült érvényesíttetni az ott élők érdekeit. Ennek okán nekem volt a legnehezebb dolgom. A legtöbb előterjesztést adtam le a változás érdekében minden képviselő közül, miközben arra is figyelnem kellett, hogy mit csinálnak rosszul. Fel kellett hívnom a figyelmet az ipari park felé vezető közvilágítás kiépítésének szükségességére és nemrég előterjesztettem a kismamák ingyenes parkolási lehetőségét is, melyet befogadott a testület. Vele egyidejűleg sajnos sok visszaélést is jeleznem kellett, így nem került volna kijavításra a Judo Csarnok sem, ha beletörődünk az igénytelenségbe. A korrupciós ügyek tekintetében is hasonló a helyzet, így a közvilágításra, a közétkeztetésre, a 100 milliós sikkasztási ügyekre az egykori Mozaik újság kapcsán vagy éppen a kommunikációs titkosított stratégiát illetően is. Sajnos az Örkényi út tekintetében nem tudtam kieszközölni változást, sem előterjesztésekkel sem demonstrációkkal, ezt a fideszes többség minden eszközzel akadályozta. Így ennek és a hasonlóan szükséges problémák megoldásainak érdekében, szükségessé vált egy egyfajta összefogás. A jövőben a város érdekeit figyelembe véve kell feladnom mindenféle ideológiát és párthovatartozást azért, hogy ellenzéki politikai erők összevonásával tudjuk tartani a helyes irányt. Ennek okán közösen indulunk majd újra a helyhatósági választásokon, a Czigle Polgári Érdekvédelmi Egyesület nevében. Egy-egy összefogás erejét mi sem bizonyítja jobban, mint a hatalom által elfogadott 400 kv-os hálózat meghiúsításának sikere, egy megfelelő ember vezetésével. Ilyen lehet a várost elárasztó disznótrágya bűze a jövőben vagy az idegenek befogadása a migráció és az Ugyer tekintetében, melyek negatív kihatással vannak a város életére. Programunkról, ezek megoldásáról nemsokára hírt is adunk. Ha indulok, ebben a formában indulok újra. Szebb Jövőt!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...