14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Az „Elveszett bárány” és „A jó pásztor”

Szorosan kapcsolódik egymáshoz a két fogalom, mint ahogy szorosan kapcsolódik iskolánkhoz Vörösvárszky Ottó, a mi Ottó bácsink.

Több évtizedes munkássága alatt, több ezer diák sorsa foglalkoztatta. Terelgette, nevelte őket. Még nyugdíjba vonulása előtt, nyolc kollégájával létrehozták a „Mészáros Lőrinc Katolikus Iskoláért Alapítványt”. Így nyugdíjasként is folyamatosan részt vesznek iskolánk életében. Figyelemmel követik az oktatás változásait, a modernizációt, a hátrányt szenvedők sorsát. Jó pásztorai közösségünknek.

„A jó pásztor” című kiállítás, a Szent Kereszt Katolikus Iskoláért Alapítvány szervezésében került megrendezésre, hiszen Ottó bácsi ismét támogatni szerette volna Alapítványunkat az „Elveszett bárány” című művével. Ottó bácsi jó pásztorunk, követi intézményünk és alapítványunk sorsát és segíti munkánkat. Az kiállítás megnyitójának időpontja, 2019. június 5. kapcsolódik a Pedagógus naphoz, amelyhez idén jelentős évforduló is kötődött. Vörösvárszky Ottó 65 évvel ezelőtt kapta meg tanítói diplomáját, tehát Vasdiplomásként köszönthettük. A rendezés óriási izgalmát így felváltotta a mély tisztelet, hiszen Ottó bácsi több évtizedes tapasztalatával mondta és mutatta az ötleteit, elképzeléseit. Az 1-es tantermünk néhány óra alatt kiállító teremmé változott. Megható volt látni a régi kollégák és diákok izgalommal és kíváncsisággal telt arcát a régi technika terem falai között.

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola nevében Patonai Gábor igazgató úr, a Szent Kereszt Katolikus Iskoláért Alapítvány nevében Valkó Endre elnök úr köszöntötte a vendégeket. Szakál Ferenc Pál, intézményünk egykori igazgatója és Alapítványunk egykori elnöke nyitotta meg a kiállítást. Ottó bácsi több faragást is ajándékozott már az iskolánknak, de közülük talán az első, a „Kereszt” volt. A bejáratnál álló kereszt fogadja a hozzánk érkezőket és útjára bocsátja a tőlünk távozókat. Az ünnepi megnyitó zárásaként a „Keresztet”, az alkotót és az oltalma alatt állókat megáldotta Szecsődi Péter, Cegléd plébánosa.

Mostanság, az interaktív szó divatos kifejezés. Mi is interaktívvá tettük a kiállítást, hiszen diákjaink két napon keresztül kipróbálhatták a faragás és vésés tudományát. Ottó bácsi foglalkoztatta a gyermekeket, akik óriási lelkesedéssel és lendülettel dolgoztak. „Bizony van köztük tehetséges!”- mondta Ottó bácsi, akinek élmény volt visszajönni, tanítani és a diákok között lenni.

Nagy öröm és kegyelem számunkra, hogy létrejött „A jó pásztor” kiállítás, hiszen a jó pásztor ismét meglelte az elveszett bárányt. Többen megismerték Alapítványunkat, gyermekeink találkoztak Ottó bácsival és művészetével.  Nekünk, pedagógusoknak ajándékot és óriási kincset jelentenek nyugdíjas kollégáink tapasztalatai.

Sági Anikó, a kiállítás szervezője

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...