4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Csaló gázosok

A közelmúltban Dánszentmiklóson bukkantak fel azok a főleg időseket átverő, magukat gázszerelőknek kiadó szélhálmosok, akik gázkészülék csere ürügyén vállalkozói szerződéssel csalnak ki jelentős összegeket az áldozataiktól. Eddig Heves és Borsod-Abaúj-Zemplém megyében működött a miskolci székhelyű vállalkozás, de most már Pest megyében is megjelent. K. Kitti lapunknak azért írt levelet, hogy elővigyázatosságra intse a ceglédieket. „A formaruhába vagy civil ruhába öltözött, világosbarna kisbusszal érkező férfiak gázszolgáltató embereinek adják ki magukat, és az ingatlan tulajdonosokat keresik fel azzal az indokkal, hogy a gázkészülékek és a hozzá tartozó szerelvények ellenőrzését hajtsák végre. Az állítólagos felülvizsgálatot végző munkások megállapítják, hogy mely eszközök és szerelvények szorulnak cserére, majd vállalkozói szerződést íratnak alá az ügyfelekkel és a csereeszközök, valamint a beszerelésük árának felét a helyszínen elkérik, mondván, hogy pár hét múlva érkeznek a cserére és a fennmaradó részletet akkor kell kifizetni. Minden esetben azt hitetik el az emberekkel, hogy ez a javítás a későbbiekben sokkal többe fog kerülni, s hogy most kedvezményes áron juthatnak hozzá a javítási szolgáltatáshoz. A cég képviselői az ország több településén jártak már és jóhiszemű embereket vettek rá a szerződés megkötésére, a pénz első részletének átadására. A szerződés egyértelműen tájékoztatja a szerződő felet, hogy nem a gázt szolgáltatótól és nem megbízásból keresték fel, továbbá hogy a megrendelés nem kötelező, de ajánlott. A 14 munkanapon belül történő, szerződéstől való elállás bánatpénz (elállási jog ellenértéke) megfizetése ellenében történik. Ám a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, és a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól értelmében az elállási jog gyakorlásával a szerződéskötés előtti eredeti állapot áll vissza, ennélfogva a vállalkozásnak vissza kell fizetnie a már kifizetett kiszállási és szerződéskötési költséget is. A szerződés ezzel ellentétes szövegrésze érvénytelen, helyébe a jogszabályi rendelkezés lép.” – írta dánszentmiklósi olvasónk.

Az alábbi weboldalakon további információk olvashatók a cégről és a visszaélésekről:

https://www.facebook.com/368967506614415/posts/893860797458414/

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...