14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nyáresti Vigadalom

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva ebben az évben is megrendezésre kerül a szabadtéri nótaest, a Nyáresti Vigadalom július 27-én szombaton, 18 órai kezdettel, a Ceglédi Polgármesteri Hivatal hangulatos, gyönyörű belső díszudvarában. A program idén is a Kossuth Művelődési Központ és Cegléd Város Önkormányzata szervezésében valósul meg, mely évről-évre töretlen sikereket arat, több százan szórakoznak együtt július végén. A magyar nótának óriási hagyománya van és bár ennek a műfajnak a lélekharangját már csak a „divatjamúltság” miatt is többször megkongatták, mégsem akar a magyar nótának vége szakadni. 2016 májusában hungarikum lett a magyar nóta.

A nótaest kezdeményezésével több, mint 15 éve az volt a célom, hogy Cegléden is megmaradjanak ezek a magyar kultúrtörténeti kincsek. Közös kincsünk a nóta, a turizmusban is utat lel magának, hiszen a magyar nótázás Európában egyedi és különleges, épp oly csodálatra méltó, mint egy-egy régi, szép épület vagy népszokás. Reméljük sok érdeklődőt fog Ceglédre vonzani ez a rendezvény is, melyen keresztül megismerik a magyar nóta szépségét. A július utolsó szombatján megrendezésre kerülő rendezvényen olyan neves énekesek lépnek fel, mint: Farkas Rozika, Fényes György, Tolnai András, Nádasdi László, Murvai Julika, Bende Tibor, Kiss Attila Andor. A magyar nóta esten fellépő énekesek előadását Kökény Ernő és cigányzenekara kíséri. Ezt követően a jó hangulatról a L’amour együttes gondoskodik kivilágos virradtig. Az est szervezői nagy szeretettel és tisztelettel várnak minden nótakedvelőt az ingyenes rendezvényre. Bejárat a Rákóczi út felőli kapun. Eső esetén a rendezvény a Kossuth Művelődési Központ kamaratermében kerül megrendezésre.

ifj. Károly Ferenc szervező

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...