4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Utcára tett gyerekek

Öt év után, az idei tanévtől már nem edzhetnek a Ceglédi Kék Cápák U9, U10 és U12 korosztályban versenyző gyerekek a Várkonyi Iskola tornatermében. Bögös István igazgató három nappal az iskola kezdés előtt közölte a hírt, hogy az eddig a Mezgázban edző CEKK csapatai igényt tartanak a Rákóczi úti terem használatára és mivel ők az iskola udvaron hamarosan megépülő csarnok miatt prioritást élveznek, meg is kapják a Cápák összes időpontját. – osztotta meg a hírt a szakosztály. – Az ügynek van még egy szépség tapasza. A mintegy negyven főnyi 8-11 éves Cápa lány 90 százaléka Várkonyis tanuló… – szól a “pézsé” által szignált közlemény.

Bögös István igazgató szerint a közlemény féligazságokat állít. Reagálása itt olvasható…

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ez elég szomorú, így veszik el a kicsik kedvét. A nagyobbak már könnyebben mozognak, nem igényelnek akkora felügyeletet. Miért kell tönkre tenni azt mindig, ami jól működik.

  2. “Vocem mittere in alteram partem”, vagyis hallgattassék meg a másik fél is! Ez egy alapvető sajtóetikai szabály!
    Nos, kedves Zsolt, kedves Panoráma, ezt elmulasztottátok!
    Arról nem beszélve, hogy féIgazságokat állítotok.
    De, nézzük a tényeket!
    1. Ettől a tanévtől kezdve, mint a mai napon hivatalosan is megtudtuk, a fenntartónk szabályozza az iskolai, hangsúlyozom, iskolai tornatermek bérbeadását. A szabályozás egy korrekt, minden rezsi és egyéb költséget figyelembe vevő rendszer szerinti számítás alapján történik.
    2. A CEKK olyan helyzetbe került, aminek következtében ellehetetlenültek az utánpótlás csapatainak edzési lehetőségei. A CEKK, mint tudjuk, az első osztályban szerepel! Lehet szeretni, nem szeretni a CEKK-et, az elnökét, ezek tények (amik ugye…).
    3. A Várkonyi István Általános Iskola hosszú évek óta ingyen és bérmentve adta használatra a létesítményt, mert ezzel is szerettük volna támogatni a ceglédi sportéletet.
    4. Azt gondolom, hogy azt aki, vagy akik bajba kerültek, itt most a CEKK-re gondolok, azt igyekezni kell segíteni. Sajnos nem lehet úgy segíteni, hogy ne legyenek hátrányt szenvedői a segítségnek. Ennek figyelembe vételével azt a prioritást tartottam szem előtt, hogy a segítségnyújtás mellett védjem saját iskolám érdekeit.
    Elsősorban az iskola pedagógusai által tartott iskolai és egyesületi csapatok, szakosztályoknak az edzési időpontjait rögzítettem. Ezután, mint második prioritást, a CEKK edzési időpontjait.
    A szabadon lévő idősávokat volt módom felajánlani a többi szakosztálynak, egyesületnek.
    Igen, tudom, hogy sokan, köztük a mi iskolánk tanulói is nehéz helyzetbe kerültek. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy, minden más döntés esetén is! Vagyis fennáll a saját tulajdonú ujj és annak megharapásának esete!
    5. Nem igaz, sőt hazugság, hogy minden kért CEKK-es kívánságot ki tudtunk elégíteni, mert éppenhogy a várkonyis érdekeket kellet védenem.
    6. Sajnos, nem tudja a Várkonyi Iskola Cegléd minden sportegyesületének problémáját megoldani.
    7. A mai egyeztetésen egyetlen képviselő sem örült ennek a helyzetnek, hiszen újabb probléma vár megoldásra. Mégis volt olyan, aki keresett és talált megoldást! Tehát ne vádaskodjon senki, ne a kész…. várja, hanem keressen megoldást saját maga is. Könnyű lenne mindent úgy megoldani, hogy ide nekem mindent, vesszenek a többiek!
    A Várkonyi István Általános Iskola igazgatójaként a lehetőségeim eddig terjedtek!
    8. Kedves “pzs”!
    Ha a cikk egyfajta segítségkérés volt, figyelemfelhívás segítségre, megoldásra, hát csiszolható még!
    Azt gondolom, hogy a korrekt múltbéli kapcsolat, korrektebb jelent érdemelne!
    Mindennek ellenére remélem, hogy sikerül megoldást találnotok Nektek és a többieknek!
    Barátsággal üdvözöl:
    Bögös István
    igazgató
    Várkonyi Isrván Általános Iskola

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....