22.7 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Kiállítás megnyitó és alkotónap Vezsenyen

Ujházi György, mint a Ceglédi Alkotók Egyesülete Képzőművészeti Szekciójának vezetője azzal az ötlettel állt elő, hogy vigyük el és tegyük láthatóvá az alkotásokat Cegléd közeli településein, így például Vezsenyen. El is készült a kiállítás a vezsenyi könyvtárban, ahol festmények, tűzzománc alkotások és terrakotta szobrocskák lepték meg a megnyitóra érkezetteket.

A kiállítást Szabó Ferenc polgármester nyitotta meg: a 600 fős Vezsenyen nagy öröm, hogy felújított könyvtár van és színvonalas kiállítás. Sokan jöttek el a helybéliek közül és sokan érkeztek Ceglédről is. Nemcsak az alkotók – Bogdán Márta, Csurgai Ferenc, Ercsei Lenke, Gulicska Lőrinc, Gyöngyösi-Bartus Zita, Horváth Klára, Kiszely Margó, Oláh Tibor, Oldal Lászlóné Irénke, P. Rónai Gábor -, hanem a művészetpártolók és barátok is.

A kiállítás fővédnöke és rendezője Ujházi György volt, aki szeretettel megvendégelte az alkotókat és barátait Vezsenyen. Nagy kondér halászlével, barátságos helyszínnel kedveskedett a társaságnak.

A terített asztalt először Csurgai Feriék hagyták el, hogy gyorsan felmérhessék a terepet a Tisza parton, hogy hová is vonuljon a kis csapat alkotni. Az alacsony vízállás miatt a mederben állva tudtuk a kora őszi napsütés fényeiben megörökíteni hazánk „szőke” folyóját. Heten festettünk, ketten vázlatot készítettek, Csurgai Ferenc pedig gallyakból összeillesztett térplasztikát hozott létre a folyó medrében.

Kiteregettük munkáinkat az udvaron és mindenki véleményezhette a képeket, szakértők és műkedvelők egyaránt. Sikerült is a legtöbb szavazattal Oláh Tibor munkáját a legjobbnak minősíteni, így a hét festményeként lesz látható az Otthon Art Kávézóban két hétig. Gratulálunk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...