10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Kimagasló hétvegi birkózóeredmények

Szeptember utolsó szombatján az ESMTK Kruj Iván Sportcsarnokában került megrendezésre a junior kötöttfogású országos bajnokság. A Ceglédi VSE birkózói 7 fővel képviseltették magukat a bajnokságon, ahol a 10 bajnoki címért léptek szőnyegre a versenyzők. A ceglédiek remekül szerepeltek mivel három aranyérmet is bezsebeltek. 60 kg-ban Török Tamás egy pontozásos és három technikai tussal, 63 kg-ban Kecskeméti Krisztián három technikai tus és egy két vállas győzelemmel, valamint a 77 kg-ban Mohella Flórián egy-egy pontozásos és technikai tust követően a döntőben két vállas tussal szerezték meg a végső győzelmet. Medgyes Viktor három győzelmet követően ugyan csak döntőbe jutott, de ott már nem bírt az idei évi junior Európa-bajnok és világbajnok Takács Istvánnal. Így végül az előkelő második helyen végzett. Kovács Árpád révén a 67 kg-ban egy bronzérem és Tóth Levente révén a 63 kg-ban egy ötödik hely is Ceglédre került. Ezzel a Cegléd a csapatverseny második helyén végzet az ugyancsak három bajnoki címet begyűjtő házigazda ESMTK mögött, megelőzve a harmadik helyezett Budapesti Honvéd csapatát.
Eredmények
60 kg  1.  Török Tamás
63 kg  1.  Kecskeméti Krisztián
           5.  Tóth Levente
67 kg  3.  Kovács Árpád
77 kg  1.  Mohella Flórián
82 kg  2.  Medgyes Tibor
Csapat verseny:
1.  ESMTK     39 pont
2.  CVSE        32 pont
3.  Honvéd     25 pont
Ugyanezen a napon a legkisebbek Kiskunhalason a szabadfogású meghívásos Halas Kupán vettek részt 19 fővel. A ceglédi fiatalok szép eredményeket értek el, a nyolc első hely mellett, öt második és kettő harmadik helyezést, valamint kettő ötödik helyezést is megszereztek. A csapatversenyben ezzel a Cegléd az első helyen végzett.

Eredmények:
Gyermek:
26 kg  4.  Rafael Sándor
28 kg  1.  Budai Milán
5.  Ungvári Zalán
           5.  Csontos Pál
Diák II.
26 kg  2.  Barna József
32 kg  3.  Kiss Rómeó
38 kg  2.  Budai Ferenc
42 kg  1.  Nagy István
46 kg  1.  Ungvári Tibor
3.  Manczák Martin
Diák I.
29 kg  1.  Kiss Marcell
54 kg  1.  Mizsei Milán
58 kg  1.  Mizsei Ádám
63 kg  1.  Csiszár Adrián
69 kg  2.  Varró Zoltán
Lányok
Diák:
38 kg  2.   Báger Barbara
46 kg  2.   Józsa Kinga
50 kg  1.    Molnár Vivien
(Pap Ferenc)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...