A közönséges vagy paraszt muskátli (Pelargonium zonale) a XIX. század eleje ótanálunk is egyre népszerűbb. A virágkorát a két világháború között élte, a ’60-as évektől egyre többet láttak a magyarok alpesi házakat, így megnőtt az érdeklődés a kaszkád muskátlik iránt. Oka van, hogy ezt hangsúlyozzuk, mivel a hagyományos muskátlik kevés öntözést, a kaszkádok azonban sokkal több vizet igényelnek. További gond ered a muskátli talajából, mivel szaporítani laza tőzeges földbe szokás, ami nem azt jelenti, hogy abban kell meghagyni, mert az öntözővíz kiszalad belőle, legtöbbször a kerámia kaspóba. Az öntözés meg szorgalmasan megtörténik naponta. Pedig külön készítenek muskátlinak való tápoldatot, ami a másik bajt tudná orvosolni: a tápsók hiányát. Van a hagyományos muskátliknak még egy gondja, a teleltetés, ennek már többször is leírtuk a módszerét.
Mediterrán övezetben a közönséges muskátli 30-40 éves cserjéivel is találkozhatunk, bizonyítva, hogy szívós évelő cserjék. Jól megtalálják a helyüket a társulásokban, noha alattuk sekély talajréteg található. Levélalakban a petrezselyem muskátli tér el, mely fodros és nagyon kellemes illatú; viszont nálunk csak ritkán virágzik, magot nem is hoz. A muskátlik virágmérete ugyancsak különböző, a sziromlevelek színe és mozaikossága sokféle. A paprikapiros, bordó, fehér, rózsaszín és legkülönfélébb tarka szirmú létezik. A természetes fajok forma- és színgazdagsága sokkal szűkebb, a nemesítők nagyon kitágították a muskátlik készségét a sokféleség gyarapításában. Ezideig nem ismert sárga és kék virágú muskátli, de „majdnem fekete” vad fajt ismerünk.
Egyik évfolyamtársam családja nagyon híres muskátli tenyésztő volt Vásárhelyen, Imre barátom annyira szerelmese volt e virágnak, hogy nem kis ügyeskedéssel 1971-ben elment Dél-Afrikába. Egyik legutóbbi jelentkezésekor beszámolt arról, hogy a molekuláris genetikusok sárga és kék virágú muskátli előállításán is fáradoznak. Miközben sok fejtöréssel De Candolle 12 algénuszba sorolta a 200 muskátli-fajt, forradalmi változások történtek a ’90-es években, a szisztematikában.
Korántsem hihetjük, hogy a rokonsági és evolúciós kérdések megoldódtak. Legutóbb Röschenbleck és munkatársai a Fokvárosi Egyetemen más eredményre jutottak, mint más kutatócsoportok. A molekuláris genetika jelenleg fénykorát éli ugyan, persze sok súlyos kérdés mégis megoldatlan, ezt az is mutatja, hogy 250 fontos élelmiszer alapot jelentő vadfajeltűnt – erre meg nincs megoldásunk.