2.1 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A felnőtt újra botlott, a serdülő menetel

A Ceglédi Kék Cápák két korosztálya játszott bajnoki mérkőzést hétvégén. Az NB II-ben versenyző és idegenben még nyerni képtelen felnőttek rengeteg hiba és rossz védekezés mellett kikaptak a TFSE otthonában, a serdülők pedig tovább menetelnek III. osztályú csoportjukban, ahol hat forduló után veretlenül állnak.

Felnőtt mérkőzés:

TFSE – Ceglédi Kék Cápák 33 – 29 ( 19 – 12 )

Budapest Semmelweis Sporttelep 30 néző ,vezette Csorba, Czövek

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Vuletic Suncica 10(7), Tóth Adrien 8(1), Ade Sowunmi 4, Torgyik Rita 3, Dobos renáta 2, Földi Mónika 1, Kovács Alíz 1(1), Török Melinda, Tóth Ágnes, Peszeki Laura, Kökény Hanna, Mód Klaudia, Spolmin Roberta

Hétméteres: 5/4, ill. 8/8

Kiállítás: 12, ill. 12 perc

Tóth Norbert edző: – Csalódott vagyok, mert egy nyerhető mérkőzést engedtünk ki a kezünkből! A TF csapata végig jobban küzdve, koncentráltabban használta ki a helyzeteit, aminek meg lett az eredménye. Átlövés gólunk szinte nem is volt, sok lerohanás gólt kaptunk. Támadójátékunk nagyon akadozott, viszont ennél csak a védekezésünk volt gyengébb és megállító faultok hiányában, ráadásul kapus teljesítményünk is hiányosabb volt mint szokott lenni, csak futottunk az eredmény után. Lesz két hetünk, hogy rendezzük dolgainkat és felkészüljünk a Csepel elleni találkozóra, ami szintén nehéz mérkőzésnek ígérkezik.

Serdülő mérkőzés

Dunaújvárosi AC – Ceglédi Kék Cápák 10 – 29 ( 5 – 17 )

Dunaújváros 60 néző, vezette Nerhaft, Szauder

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 11, Vágány Noémi 5, Kökény Hanna 4, Orlov Katinka 2(1), Farkas Fruzsina 2, Pintér Zsófia 2(1), Imregi Boglárka 2(1), Kádár Kata 1, Tóth Fruzsina, Baricza Viktória

Hétméteres: 3/3, ill. 3/1

Kiállítás: -, ill. 2 perc

Ade Sowunmi edző: – Szerettünk volna a mai mérkőzésen a gólkülönbségünkön javítani de sajnos nem sikerült kellőképpen koncentrálni,gyors játékot játszani és mennél nagyobb különbséggel nyerni. Sok hibával de szép játékokat és jó egyéni megoldásokat láthattunk.

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...