20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Közvilágítás-ügy

Már a választási kampány során is téma volt a későn bekapcsolódó közvilágítás ügye. Dr. Csáky András polgármester a napokban ebben az ügyben adott ki közleményt: „Többen szóvá tették, hogy a közvilágítás nagyon későn kapcsol be, így sötétben kell botorkálni és a gyermekeket sem engedik el szívesen külön órákra, edzésre stb.. A választást követő héten tájékoztatást kértem az ügyben.

Cegléd város un. “naptáras közvilágításban” van, mely azt jelenti, hogy beállított időpontok alapján kapcsol ki és be a közvilágítás. Ráadásul ez egyszerre 7 települést érint és változtatni mindegyik beleegyezésével lehet csak, mert az egész egy rendszert képez. Költségkalkuláció és műszaki terv elkészítését követően át lehet térni un. “alkonykapcsolóval történő közvilágítás” vezérlésre is. A szolgáltató tájékoztatása szerint ez több mint 2,5 millió forint egyszeri költséget jelent. Tekintettel arra, hogy így vélhetően korábban kapcsol be és későbben ki a rendszer a város villanyszámlája is emelkedni fog és vélhetőleg a nemrég felszerelt lámpatestek élettartalma is csökken (ezt Ők írták). Megrendeljük vagy ne rendeljük meg? – ez itt a kérdés. Én az előbbit támogatom! És Önök?” – tette fel a lakosságnak a kérdést közösségi oldalán a polgármester.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....