13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Czigle lista botrány

Már a kampány során is érzékelhető volt, de az alakuló képviselőtestületi ülés után nyilvánvalóvá vált, hogy az 5 fővel bekerült Czigle egyesületben komoly feszültségek húzódnak meg a tagok között – ez állapítható meg a szervezet nyilvános felületein megjelent közleményekből és kommentekből is – amelyek néhány nap múltán törlésre kerültek. A parázs hangulatért nem csupán a kosárlabda csarnok és Takáts László volt polgármester végkielégítésének megszavazása felelős, hanem főként az a tisztázatlan helyzet, ami még a Czigle-listaállítás körül kialakult. Lapunk hozzájutott egy belső levelezéshez és dokumentumokhoz, amely arról szól, a kampány idején Magyar Károly becsapta és elárulta a Czigle egyesületet a kompenzációs lista beadásakor.

A birtokunkba jutott levél hosszan taglalja az „egyszemélyes szabotázs” előzményeként az ellenzéki összefogás nehézségeit országosan és Cegléden, ahol a helyi Jobbik szervezet volt az összefogás motorja. „Elsőként a Momentum Mozgalom jelezte csatlakozási szándékát még februárban, önzetlenül és feltételek nélkül, majd nem sokkal ezután az LMP is megérkezett és az MSZP is. A DK-nak nem volt helyi szervezete, csak egy egyszemélyes ceglédi képviselete Czinege Imre személyében.”

Ekkoriban érkezett a képbe „Magyar Károly, mert egyetlen párt vezetőjét sem lehetett civil összefogás élére állítani, hiszen ellenkező esetben nem beszélhettünk volna pártokon átívelő összefogásról.” Az EP választáson „a Jobbik támogatottsága erősen megcsappant. Az MSZP-é csúnyán összeroppant az LMP támogatottsága pedig szinte a 0-val volt egyenlő. Jól szerepelt a Momentum, de a babérokat a DK vitte.” – ekkoriban jelent meg Czinege Imre az összefogásban.

“Ezt a sorrendet írta alá mindenki”

„Ezt csak a Jobbik nem támogatta, de a többség a DK beengedése mellett döntött. DK beengedése után beigazolódni látszódott a Jobbik félelme és a Momentum kétségei. Azonnal megkezdődtek a viták és kezdtek kirajzolódni hol az MSZP, hol a Jobbik, hol a Momentum vagy az LMP kiugrása. A vita a lista első helyéért alakult ki. A DK presztízs-kérdésként kezelte a listaelsőséget. Amit mi szerettünk volna az az, hogy minden ellenzéki párt vereség esetén, a listán képviseltetni tudja magát legalább egy emberrel. Csuri Károly vállalta, hogy listaelsőként lemond a soron következő javára, ha véletlenül a listán valamelyik párt képviselete nem tudna bejutni, így a lista első helyére ugorhatott volna Czinege, utána Jobbik, Momentum, LMP és MSZP és így csúszott volna egyre fentebb. Mivel a DK támogatását senki sem vállalta, így a DK nem kapott körzetet. Egyetlen delegáltjuk is visszalépett a 10 VK-ból, helyére Magyar Károly került, de elfogadtuk Szabó László független indulását is. Annak tükrében, hogy a kerületek felosztása és a lista tekintetében aránylag igazságos döntés született, (mint ahogyan ezt a mellékelt képek is igazolják a taggyűlés határozatában rögzítve és aláírva a pártok tisztségviselői által) elindulhatott az érdemi munka. (…) A végeredmény pedig a következő volt az egyesületbe delegált pártok és azok előnybe részesített pártolóik tekintetében: Lista: 1. Csuri Károly (Jobbik), 2. Czinege Imre (DK), 3. Horváth Gábor (Jobbik), 4. Varga Franciska (Momentum), 5. Földi Áron (LMP), 6. Fehér István (MSZP)… Ezt a sorrendet írta alá mindenki, így az egyesület elnöke Magyar Károly is”, akit megbíztak a lista beadásával.


A HVB-nek leadott lista viszont más sorrendet tartalmazott, mint amiben a felek a jegyzőkönyv szerint megállapodtak: 1. Dr. Czinege Imre, 2. Földi Áron, 3. Magyar Károly, 4. László Ágnes, 5. Fehér István, 6. Szováti Árpád…. A Jobbik jelöltjei Csuri Károly a 9. helyen, Horváth Gábor egyáltalán nem szerepelt a listán.

Miért nem robbantották ki a botrányt a Czigle-tagok akkor, a választási kampányban? Nem akarták annak esélyeit rontani, hogy az ellenzék minél nagyobb arányban képviseltethesse magát a testületben. A sérelmet szenvedett, magukat becsapottnak és elárultnak érző jelöltek inkább “feláldozták saját igazságukat”, hogy ne rontsák az egyesület hírnevét. Az eset miatt azonban Magyar Károlyt lemondatták és új elnököt választottak. Lapunk információi szerint az egyesület most jogi úton keresi igazát a szerződésszegés miatt és személyi döntésekre is sor kerülhet majd a szervezetben.

A múlt heti alakuló ülésen a Várkonyi iskolánál épülő kosárlabda-csarnok ügyében a Czigle-frakcióból két fő „kiszavazott” és szavazatával támogatta a beruházást. Úgy tűnik ez volt az utolsó csepp a pohárban: az egyesület hivatalos oldalán közlemény jelent meg másnap: „Tisztelt választóink! Az egyesület elnöksége tájékoztatja Önöket, hogy a tegnapi önkormányzati testületi ülésen, a Rákóczi útra tervezett kosárlabda csarnok ügyében a megvalósítás mellett szavazott a képviselő testület. Az egyesület frakciójának öt tagja közül kettő a megvalósítás ellen szavazott, egy nem szavazott, kettő tagja pedig, Magyar Károly és dr. Czinege Imre igennel szavazott. Az egyesület a választók, az ott lakók oldalán áll. Az igennel szavazó tagjaink nem az egyesület álláspontját képviselték. Czigle Polgári Érdekvédelmi Egyesület”.

A közlemény alatt kommentháború bontakozott ki Czinege Imre listán bejutott képviselő és Horváth Gábor korábbi Jobbik-os önkormányzati képviselő között, amelyekben személyeskedés is bőven előfordult.  „Czinege Imre és Magyar Károly ismét bebizonyították, hogy sem érdemben sem elvekben nem támogatják a városlakók érdekeit. (…)  Én nem a közvélemény félrevezetéséért voltam ott, ahol voltam, hanem az érdekek érvényesítéséért, ellensúlyként. (…) Ebben a testületben Ön úgy van ott, hogy 5000 ceglédi szavazót csapott be és a DK érdekeit képviseli, nem a városlakókét. (…) ezért fogtunk össze az elején a DK nélkül. Sajnálom, hogy a többiek hagytak rábeszélni, az én hibám.” – írta Horváth Gábor.

Mások, mint Fehér István önkormányzati képviselő önmérsékletre intett, a sértegetés és az egyesület belső ügyeinek nyilvánosság előtti tárgyalásának mellőzését kérte. A ceglédi lakosok is véleményezték a szócsatát, csalódottságuknak adtak hangot a valódi összefogás hiánya miatt.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....