3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Sírok…

Dékány Mihály, a “bonbon király” sírja messze van tőlünk, de emléke itt él közöttünk. Láttam a felvételeken, hogy méltó módon emlékeztek (ismét) a születésnapjára. Őrá hét éve hívtam fel a figyelmet a Ceglédi Panorámában és lám, Lajos Mary irányításával 2015 őszén a Békebeli Cukrászda falán emléktáblát avattak! A világhírű cukrász ugyanis Cegléden született 1870. november 8-án. Ugyan hol lehetett az a szülőház, amelyiknek 663-as száma volt!

Ám a család nemsokára Kecskemétre költözött, majd az édesanya elhunyt. Az édesapa második házasságából született Dékány István Kecskeméten, 1886. április 30-án. Tanult a budapesti bölcsészkaron, majd Jénában jogi doktorátust szerzett. Ezután Londonban közgazdaságtant tanult. Itthon, Kolozsvárott a történelem-elmélet magántanára, Budapesten a történetfilozófia magántanára lett. Filozófiai és szociológiai íróként számottevő tudományos munkásságot folytatott. Sokféle tagsága, beosztása felsorolhatatlan. 1922-ben az MTA levelező tagjai sorába választották. Ám az egyetemtől később meg kellett válnia, 1949-ben MTA tagságát is megszüntették: tanácskozó taggá minősítették. Ezután telepedett le Cegléden, a Gólya u. 4-ben. Élete utolsó 15 évét itt élte a világhírű cukrász, Mihály féltestvére, innen kísérték utolsó útjára 1965. november 20-án bekövetkezett halála után a Református Öregtemetőbe.

Sírok… A fényképen az látható, ami már nem látható… (Dr. Dékány István élt 79 évet.) Pedig a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2009. október 7-én tartott soros ülésén a 49/2009. sz. határozatával “A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította Dékány István filozófus, szociológus, történész, egyetemi tanár, az MTA tagja ceglédi sírját. A döntésnek tehát nyoma van, nyomatéka (gondoskodás, emlék-őrzés) nincs!

[Pedig milyen méltó lett nagy halottaihoz Dobos János családi síremléke, végre. Ott nyugszik lánya is, a nótaköltő Dézsiné Dobos Erzsike.]

Sírok… – Ha látom dr. Grega Mihály sírját a Csengettyűs temetőben! Ő a világhírű ceglédi szülött: George Pal (alias Marczincsák Gyula, György) keresztapja. Nem Cegléden született, de sírja itt van. Orvos, majd fogorvos volt. 1914-ben a frissen megépült Internátusban berendezett 150 ágyas hadikórházban vállalta a sebesültek gyógykezelését és a gyógyító munka irányítását. A Czegléd c. hetilapban 1918. október 13-án jelent meg a hír “Halálozás. Dr. Grega Mihály orvos, a helybeli katonai kisegítő kórház orvosa rövid szenvedés után f. hó 11-én elhunyt. Húsz évi ittműködése alatt sok jóbarátot és ismerőst szerzett magának, akik most mély megilletődöttséggel vették korai halálhírét. Elhunytát özvegye és két kis leánya gyászolja.”

Tennünk kellene valamit az itt méltatott jeles ceglédiek emlékéért is!

Dr. Szabó Alfréd

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...