14 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A Déli úti iskola új élete

A Déli úti iskola jellegzetes épületét szinte mindenki ismeri városunkban. Az iskola a Déli út – innen a név – és a Mizsei út sarkán áll, jellegzetes, szép homlokzata könnyen felismerhető. Az épület a Táncsics Mihály Általános Iskola része volt, de eredetileg református iskolaként működött.

Az egyik tanteremben kezdődtek el 1945 után, az egységes Ceglédi Református Egyházközség elharmadolásakor a Felszegi gyülekezet istentiszteletei. Templomunk 1951-re felépült a Felház utcában, gyülekezetünk hősi korszaka tehát ide kapcsolódik. Az épületet visszakaptuk a rendszerváltáskor, 1990-ben. Az épülethez tartozó telek egy részét már kb. húsz éve eladta egyházközségünk. Az épülettel kapcsolatban sokféle lehetőség lett volna – ezért is tartottuk meg idáig – azonban most úgy láttuk, hogy megfelelő tervünk nincs hasznosításra, anyagi erőnk pedig templomunk és egyéb épületeink fenntartására sem elegendő, nemhogy a Déli úti iskola egyre romló állagának megóvására. Az iskolát felajánlottuk az Önkormányzat részére. A Város nem kérte az épületet, viszont annak helyi védettségét kérésünkre megszüntette, hogy értékesíthessük az ingatlant.

Egyházközségünk vezetőségének (presbitériumának) egyik tagja Czinege Csaba asztalos. Vállalkozásához műhelyt bérelt, ám jelezték neki, hogy néhány hónapon belül nem adják ki neki addigi bérleményét. Pont a fent leírt folyamat végén voltunk, ezért mindent megfontolva úgy döntött, hogy ajánlatot tesz az épületre. Nagy volt az örömünk, hogy nem idegennek, hanem éppen az egyik kedves egyháztagunknak, presbiterünknek adhatjuk el az ingatlanunkat – a Déli út így egy kicsit a miénk maradt. Czinege Csabát kérdeztem az épületről.

Milyen tevékenység van az épületben?

Bútorasztalos üzem és bemutatóterem. Beépített konyhákat, tolóajtós gardróbokat és egyéb bútorokat készítünk. Bútorlap-szabászatot is működtetek. Egy alkalmazottat foglalkoztatok, akivel nagyon jó a munkakapcsolatom! A visszajelzésekből úgy érzem a vevőkkel megtalálom a hangot! Gyakori, hogy visszajönnek új megrendelésekkel.
Mit csináltál az épülettel azóta, hogy megvetted?
Előbb a belső tereket alakítottam a saját igényeim szerint. A két régi tantermet összenyitottam, az egyik részben, a Déli út felől gépek vannak, a Mizsei út felől pedig a bemutatótermünk. Az volt a célunk, hogy az épület szolgálni tudja a vállalkozást, ezért kívülről eleinte nem sok minden látszott. Az esőcsatornák korróziója, a szigetelés hiánya miatt az épület erősen elvizesedett, így csak most száradt ki annyira, hogy megkezdődhetett a külső felújítás. Igyekszem megőrizni az épület eredeti arculatát, ezért is kértem meg Kövesdy István kőművesmestert a felújításhoz. Az épület, bár nem iskolaként és nem egyházi épületként működik tovább, mégis „lelke van”. Sokat jelent a számomra az, hogy tovább írhatom a Déli út történetét!
Isten áldja meg az iskolát, a benne folyó szorgalmas munkát!

Bereczky Örs, Cegléd-Felszegi református lelkész

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...