6.7 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ez történt Cegléden 100 éve 4.

Ahhoz, hogy valamit szeretni tudjunk előbb meg kell ismernünk. Így van ez városunkkal is. Az „Ez történt Cegléden 100 éve” cikksorozat célja az, hogy megismerve városunk múltját még jobban kötődhessünk Ceglédhez.

„A RENDŐRSÉG FIGYELMÉBE. Már napok óta látjuk, hogy az esti órákban éretlen gyerekek vörös fényű, nagylángú– egyébként ártalmatlan – rakétákat dobálnak éppen a legforgalmasabb Rákóczi-uton. Legutóbb vasárnap fényárban úszott az utcza a fellobbanó rakétáktól – amelyek előbb-utóbb bajt is okozhatnak. Magunk láttuk, amint az éretlen gyerekek a sétálók tömegébe vetették az égő rakétákat, majd az arra haladó kocsik elé dobták, úgy hogy csak nagy nehezen lehetett visszatartani a megvadult lovakat, hogy a közönség soraiba ne rohanjanak. A házak tetejére is feldobálják az égő rakétákat, nem kis bosszúságára járókelőknek. A rendőrség figyelmébe ajánljuk ezt az éretlen játékot, – amely éppen nem a Rákóczi-utra való, – főleg mielőtt valami baj történne.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 4-ik szám. Czegléd, 1919. január 26-28.).

„UJ RŐFÖS ÉS DIVATÁRU ÜZLET. Kripóczki és Lestár rőfös és divatáru üzletünket február 5–én Pető és Tamás cég mellett megnyitják. – Ugyanitt egy pénztáros kisasszony és egy tanuló felvétetik.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 3-ik szám. Czegléd, 1919. január 19-21.).

SZIBÉRIAI HADIFOGLYAINKNAK LEHET LEVELET KÜLDENI. A posta és távirdaigazgatóság közli, hogy a Szibériában levő foglyokkal a közönséges levélpostai forgalom az Amerikai Egyesült-Államokon át történik. A levelezésekhez a vöröskeresztes levelezőlapokat kell használni. Európai Oroszországgal egyelőre a postai összeköttetés szünetel.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 4-ik szám. Czegléd, 1919. január 26-28.).

1000 KORONA JUTALOM annak, aki a múlt év november 1-ére virradó éjjelen a vasúti állomáson történt fosztogatás alkalmából eltűnt kisebb-nagyobb sárga ládák, különböző tokok és mérnöki műszerekkel teli táskák nyomára vezeti a rendőrséget.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 4-ik szám. Czegléd, 1919. január 26-28.).

„CZEGLÉDI HADVISELT KÖZÉPISKOLAI DIÁKOK!Jertek a Szellemi Munkások Országos Egyesületébe (Budapest, József-utca 48.), ahol mindenféle felvilágosítássalszolgál és szeretettel fogad a Hadviselt Középiskolai Diákok Országos Szövetsége végrehajtó bizottsága.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 3-ik szám. Czegléd, 1919. január 19-21.).

„AZ ÉLELMISZEREK KIVITELÉT a Nemzeti Tanács Dr. Lédeczi István főkapitány előterjesztésére újólag a legszigorúbban megtiltotta és meg bízta a főkapitányt, hogy minden módon akadályozza meg az élelmiszerek kivitelét. Dr. Lédeczi István nagy kötelességtudással teljesítette is ezt a feladatot, ügyes rendőrökkel szállotta meg a városból kivezetőutakat s így lehetetlenné tette azok kivitelét, ugyhogy most minden a városban levő élelmiszer a lakosság ellátására fog fordíttatni.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 4-ik szám. Czegléd, 1919. január 26-28.).

A VÁROS LAKOSSÁGÁNAK FIGYELMÉBE.Tekintettel arra, hogy Csemői-Kupai-Kovácsmajorivasútvonalon lévő kocsikban robbanószer van, a közönség a legszigorúbban figyelmeztetik, hogy a síneken levő kocsikat mindkét oldalról 20-20 lépésen belül ne közelítse meg, az ott felállított katonai őrszemek felszólítására mindenki tartozik magát igazolni és nekik engedelmeskedni.” (Czegléd, negyvenegyedik évfolyam 4-ik szám. Czegléd, 1919. január 26-28.).
BORDÁS-GIESZ ISTVÁN

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....