A szó maga az ember. Az is, amely látszólag különböző tartalmakat kapcsol össze. Mert az ember személyisége is ilyen. SPINDELBAUER ATTILA lényét, lényegét ez a szóképként értendő kifejezés jeleníti meg. Kiváló gázmester, aki imádja a rózsákat. S mint a gázrózsa lángja, lobban arcán a derű. Virágmosolyú mesterember: mesteri ember, emberi mester; gázvezeték- és gázkészülék-szerelő, a Cegléd és Térsége Ipartestület elnöke.
– Korábban már kerestelek, akkor Angliában vetted fel a telefont.
– Dániel fiunk diplomaosztóján voltunk, mérnök-informatikus lett. Már a ceglédi Közgázban megszerette a számítástechnikát, s elhatározta, hogy külföldön fog továbbtanulni. Ott három egyetemre is fölvették, ő Guildfordotválasztotta. Nagy hete volt, így következtek napról napra a boldog események: állást kapott, diplomát vett át, születésnapját és névnapját köszöntöttük. Öröm és szívfájdalom, hogy külföldön van. Örülünk a sikereinek, de fáj a hiánya. Mi – nyilván sok más szülő is – azért dolgozunk – iparkodunk! –, hogy jobbá tegyük az itthoni életet, s ez majd hazavonzza a fiatalokat. Flóra lányunk most kezdte az egyetemet Szegeden, gyógytornász szeretne lenni. Máté kilencéves, Isten ajándéka. Úgy szerettük volna ugyanis házasságkötésünk után, ha már két gyermekünk felnő, legyen egy harmadik, mert gyerek nélkül üres a ház. Így lett, megadta a sors, az Isten.
– És a feleséged…
– Október 12-én töltöttük be házasságunk 23. „születésnapját”. Évi közgazdász végzettségű, de nem szerette meg a könyvelést, tizenhét éve gyermekruházati boltot vezet. Igazi közösségi ember, sok buszos színházlátogatást szervez Budapestre.
– Hogyan ismerkedtetek meg?
– Katona voltam, amikor egyik társam megmutatta a fényképemet a húgának, akinek kollégiumi szobatársa volt Évi. Ő meglátta, meglátott és …
– Az ábrázolás jó képű, jóképű rajta a legény.
– De a találkozás lobbantotta lángra a szerelmet.
– A gáz is, a virág is mélyből ered. S a te gyökereid?
– Szerelemgyerek vagyok. Apukám és anyukám nem házasodott össze. Nevelőapát kaptam egyéves koromban. Édesapámat tizennyolc évesen ismertem meg. Unokatestvéremék bálban találkoztak egy Spindelbauer Zoltán nevű fiatalemberrel. Mivel ez a név nem gyakori, beszélgetni kezdtek vele. Kiderült, hogy ő a bátyám. Nem is távol élt tőlem, Nagykőrösön laktak. Elmentem hozzájuk. A nagymamámmal ültem a szobában, amikor belépett ő. Bemutatkoztam. Szívet szorító találkozás volt mindkettőnk számára: egyvérű két test ölelése. Ezután hetente telefonált, Dani születését követően többször meglátogatott minket, nyilván pótolni szerette volna az idő veszejtette együttléteket. Később, felnőtt fejjel megértettem, hogy miért nem mondta el nekem anyukám az igazságot. Mert nevelőapám igazi édes apa (!) lett, s bár nem él már, ma is apukámnak tartom őt. Egy békés családban élhettem zavartalanul, s tizennyolc évesen kaptam egy újat: van egy apai bátyám és egy anyai húgom.
– Édesanyád?
– Két éve egyedül maradt, hetvenhét éves, de jól bírja magát, igen aktív. Barátnőivel szervezett egy „klubot”, hetente találkoznak körforgásban, beszélgetnek, eszegetnek, iszogatnak.
– Hogyan telt a gyermekkorod?
– Boldogan. Újvároson nőttem fel. A Vörösmarty téren sokat bicikliztem. (Mára már szó szerint szögre akasztottam a kétkerekűt.) Elkalandoztunk az akkor még kitűnő állapotban lévő Bem SE pályára. Most szomorúan látom, hogy sportolók helyett gazok erősödnek ott.
– Miként adtál gázt életed haladásának?
– Szüleim tanácsára jelentkeztem gázszerelőnek. Bár az asztalos szakmát is választottam volna, szeretem ugyanis a fa illatát, s azt, hogy alkotni lehet vele. Persze megszerettem, szeretem a kevésbé illatos gázos munkát is. Változatos. Nem kell egy műhelyben dolgoznom egész nap, mindig más helyre megyek. Találkozom emberekkel, beszélgetek velük – jóleső érzéssel teszem –, s látom örömüket a sikeres munkám után. Ez az élmény elégedetté tesz engem, de soha nem véglegesen: keresem az új kihívásokat.
– Ez lett az Ipartestület?
– Négy és fél éve igen. A Kamarával Münchenben jártunk egy kiállításon, s a buszon hallottam, hogy a ceglédi ipartestületet felszámolják. Hazaérkezés – és Király István akkori elnökkel való megbeszélés – után készítettem egy megmentési tervet, amelyet az elnökség elfogadott. Elnöknek is megválasztottak. Jelszavunk lett: Mutassuk meg a fiatalok, hogy mire vagyunk képesek – még van kinek! Összefogással felújítottuk a székházat. Szakmai oktatásokat is tartunk itt. A fiatalok nevelésében arra törekszem, hogy erősödjön meg bennük a szakmaszeretet. S ebben találják meg életük értelmét. Ehhez kitartóan kell dolgozniuk, folyamatosan fejlődniük, bátran vállalkozniuk. Bár a mai világ ellentmondásai nehézzé teszik mindannyiunk életét.
– Melyek ezek?
– Egyrészt: a tudomány és a technika iszonyú gyorsan fejlődik, „okosodik” (okostelefon, okosgépek…), de ez elkényelmesíti az emberek elemző, kreatív gondolkozását a mindennapi életben. Kevésbé az eszünket, inkább a gomb- és billentyűnyomogató ujjainkat használjuk. Mindent megmond az internet. Milyen konyhája lesz a háziasszonynak? Leül és távirányítóval „dirigálja” a háztartási gépeket. S a tudomány tovább fejlődik, hogy még rafináltabb eszközök helyettesítsék az alkotó embert. Másrészt: bár egyre nagyobb a gyors digitális segítség, még sincs időnk semmire, állandóan rohanunk (el egymás mellett). Harmadrészt: a szinte kezünkhöz nőtt telefonnal sok és azonnali kapcsolatot tudunk teremteni, de ez kiszorítja a személyes találkozást, a szemtől szembeni beszélgetést.
– Te viszont szeretsz „élőben” társalogni. A kiváló szakmai tudásod mellett ezért írják-mondják rólad ezeket: emberséges, rendes, becsületes, barátságos, „Kár, hogy nem lehet őt sokszorozni”.
– A feleségem szokta mondani: Veled még veszekedni sem lehet. Ha valamiért zsörtölődik, én mosollyal válaszolok. Másnak is. Vallom ugyanis: minden problémát meg lehet oldani türelemmel, jó szóval. Ha valaki megbánt, utána szinte én kérek bocsánatot tőle, hogy a haraggal múló idő ne sodorja mélyebbre rossz érzéseinket. Emberbarát vagyok.
– S ha mégis… nagyobb a konfliktus?
– A feszültséget nagyon ritkán engedem kirobbanni. Talán egy napig emésztem magam, s a „leszállt” lelkemet fölemeli a család, az új feladat, a kert.
– Tehát a tudatos akarat legyőzi az indulatot? Az ész az érzelmet?
– Tudom, mikor melyikre kell hallgatni. Az egyensúly a nyugalom és a boldogság – a mosoly – forrása. Ez az életfelfogás, lelkület az őseimtől kapott természet és Isten adománya.
– Meghatározta ez a gyermeknevelést is?
– Természetesen, fokozott ihletettséggel. A szidó, számonkérő szó helyett hatásosabb az őszinte beszélgetés. Előfordult, hogy valahol megvacsoráztam. Otthon este megkérdezte a kisfiam: Apu, mit eszünk? Aztán együtt falatkáztunk, mert a gyerek inkább a szülői szóra volt éhes.
– Sok elismerés, díj igazolja mesteremberségedet.
– Nem szoktam ezekkel dicsekedni, ezért most nem is jut eszembe mindegyik. Talán néhányat… Az első nagy sikert (remeket) tanulóként értem el: Budapesten megnyertem a szakmunkásversenyt. Megkaptam a Kamarától a legnagyobb Pest megyei szakmai kitüntetést, a Peterdy Vince díjat. Vitézzé avattak a Kárpátaljai Vitézi Rendben. Ez a cím örökölhető, de én kiérdemeltem. Megválasztottak a Pest Megyei Iparkamara elnökségébe. Több helyi díjat is kaptam.
– A legértékesebb szerintem az Élet díj: ez te magad vagy.
– Még tennem kell érte(m)!
– Milyen jövőre világít a gázláng, nyílik-e új rózsa?
– A jelképes kérdésedre én sem válaszolok konkrétan. Új tervemet, régi álmomat szeretném megvalósítani, amely más, mint a mostani szakmám. De nem e helyett, hanem e mellett. Azt viszont elárulom, hogy körtefát és őszibarackfát ültetek a kertembe, mert szeretem azt, amikor a gyümölcs rám mosolyog.
– Visszamosolyog rád…
– Van egy naiv elképzelésem. Szeretnék egyszer beszédet mondani az emberek előtt – munkásruhában. Lényegi valómban. Egy időben elkezdtem öltönyben járni. Ilyen megjegyzések hangzottak el: „Mi az Attila, már nem szerel?” S amikor utána megláttak munkásruhában, ezen csodálkoztak: „Maga még dolgozik? Nem irodista vezető?”
– Pedig nem a ruha teszi az embert, hanem az ember a ruhát. S mi legyen a jellemviseleted kitűzőjére írva?
– Embernek maradni!
Koltói Ádám
