3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Ceglédi diákok a PénzSztár elődöntőjében

A regionális középdöntők eredménye alapján 7 hazai és 1 határon túli magyar csapat jutott be az immár hetedik alkalommal meghirdetett PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozói Versenyének november 28-i elődöntőjébe. A Közép-Magyarország régió győztese a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Team Wilson nevű csapata lett.
Az idei PénzSztár versenyre jelentkezett több mint 1000 négyfős team közül a 7 régió és a határon túli magyar lakta területek legjobb 5-5 csapata mérte össze a tudását a november 21-én – 8 helyszínen párhuzamosan – megrendezett középdöntőben, ahol változatos témák és feladattípusok során kellett számot adniuk tudásukról és rátermettségükről.
Az elődöntő résztvevői közül a legjobb öt csapat mérkőzhet meg egymással az országos döntőben. A győztes csapat tagjai idén is elnyerik a verseny fődíjait, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, részvételi lehetőséget a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja által szervezett szakmai képzésen, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont, de a finálé többi résztvevőjére is értékes ajándékok és tudásalapú szakmai díjak várnak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...