6.7 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Toldis diákok képviselték hazánkat a nemzetközi találkozón

Minden évben egy témát jelölnek meg, melyet projektversenyként hirdetnek a diákok számára. Az idei évben az eseményturizmuson belül kellett egy esettanulmányt készítenünk.

Mi a KecskemétRocks 2019 rendezvényt dolgoztuk fel, mellyel megnyertük a magyar fordulót, és mi képviseltük országunkat a nemzetközi találkozón. Ez már nem verseny volt, hanem bemutató. Felkészítő tanárunk, Bakóné Drexler Ilona helyett Márton Krisztián tanár úr kísért minket a nagy útra.

A szponzoroknak köszönhetően repülővel (életünkben először!)  utaztunk Nizzába bécsi átszállással, ahol a tengerparti Le Meridien ****szállodában laktunk. (Élveztük a kényelmet és a luxust.)

Minden országból két diák és egy kísérő tanár érkezett. Már az első este csoportokra osztottak bennünket, így hamar megismerkedtünk a kongói, hongkongi, dél-afrikai, kenyai, kínai, francia, angol, brazil, kanadai, ír, indiai és orosz diákokkal. Nekünk már ez is nagy élményt jelentett! A program másik célja ugyanis a kapcsolatépítés, egymás elfogadása, más kultúrák megismerése.

Vasárnap esős városnézés és kincskeresés volt Nizzában, majd hétfőn és kedden bemutatók a Sophia Antipolisban található Amadeus Központban.  Korábbi dolgozatunkat és prezentációnkat mi is angolra fordítottuk, mert az előadások munkanyelve az angol volt. Érdekes témákat hoztak a csapatok, sokat tanultunk tőlük. Mindenki másként dolgozta fel a feladatot, ami élvezetessé tette a „tudományos” előadásokat. Utolsó nap elvonatoztunk Monacoba, mert nem akartunk úgy hazajönni, hogy ne néztük volna meg a törpeállamot és a Forma 1-es pályát.

Itthon a fantasztikus élmények feldolgozása vár ránk. Alig hisszük el, hogy egy kecskeméti, feledhetetlen, különleges utcai rock flashmobon való részvétel és annak feldolgozása következményeként ilyen életre szóló utazásban volt részünk!

Ezúton is köszönjük Nagykőrös Város Önkormányzatának a támogatást.

Borzák Petra és Danka Lídia 11. ac/a osztályos tanulók

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....