13.8 C
Cegléd
2024. március 6. szerda
spot_img

A Küzdő

„A kor folyam, mely visz, elmerít…” Madách Imre szóképe az élet képe is, amelyre ráfest néhány motívumot a tapasztalat. Van, aki a sodrással úszik. Van, aki a szélre sodródik. Van, aki szembefordul az árral. S van, akit többször alányom a hullám, de küzdéssel felszínre emelkedik, s tempózik tovább. Ez utóbbi történést élte át az idők folyamán SÓS JÁNOS Cegléd egykori tanácselnöke, majd két cikluson át polgármestere. A rá jellemző egyszerű természetességgel beszélt sorsfordulatairól.

–    Hogyan tudtál mindig fölemelkedni?

–   Két forrásból: őseim, szüleim véröröksége és életszemlélete, majd a folytonos küzdelmek tapasztalatai, amelyek nagyon szívóssá teszik az embert.

–   Akkor merüljünk el a forrásokban!

–   Amelyek a földből erednek. A nagyszülők ugyanis mind a két ágról földművesek voltak. Az anyaiak tanyán éltek és gazdálkodtak Újszász mellett. Apai nagyszüleim Tápiószőlősön laktak, ez nevében is hordozza munkájukat: szőlő- és gyümölcstermesztés adott nekik kenyeret, a fölösleget ugyanis piacokra hordták. Én az anyakönyv szerint Tápiószelén születtem a családi házban, de valójában Tápiószőlősön, de ez ekkor még nem volt önálló. Édesapám a környék neves bognár- és kádármestere lett. Négy évig volt szovjet hadifogságban. 1949-ben, hatéves koromban tért haza, tulajdonképpen ekkor láttam őt először emlékmegőrzően. A szívós, talpraesett ember egész életében a szakmájában dolgozott, de semmilyen gépet nem használt, minden munkát kéziszerszámokkal végzett.  A hírnevét egy eset is megalapozta: Egyszer a megrendelő kérdezte, ereszt-e a hordó. Föltették a kocsira, megtöltötték vízzel, s kérte, lökje le a gazda. Ha eltörik, ingyen viheti. Persze épen maradt a hordó…

–   Az őseid mennyire határozták meg életfelfogásodat?

–   Nagyon. Gyermekkorom munkával telt. Meg kellett dolgoznunk a kenyérért. Szüleim aratást vállaltak, cséplés után hat zsák búzát kaptak, megőröltették, a lisztből otthon sütött anyám. Bár sokat dolgoztam, de nem utáltam meg a földet, – ellenkezőleg: rabja lettem.  Azt hiányolom, hogy a mai fiatalok elszakadnak a természettől, sok gyerek azt hiszi, hogy a csirkemellfilé a TESCO-ban „terem”. Az anyaföldet szeretni kell. Abban a nehéz sorsban is jó nevelést kaptunk a szigorú szülőktől. Amikor például elvágtam a kezem a fűrésszel, még ki is kaptam, hogy tanuljam meg jól használni a szerszámot.

–   Testvéreid?

–   Két leány: nővérem ma pénzügyi vezető, húgom pszichológus szakorvos.

–   Merre fordult veled a föld?

–   Szolnokra, a gépipari technikumba. 1962-ben érettségiztem. Kaptam egy zárt borítékot, rajta a kötelező gyakorlatra kijelölt munkahely címe: Cegléd, Villamosipari Gyár. Megkérdezték: – Veled mit csináljunk? – Tessék adni egy söprűt, csak dolgozhassak! Minden szakmát meg kellett ott ismerni: általános gépészetet, hegesztést. Az első munkakönyvi bejegyzésem: esztergályos. A jó munkám eredményeként haladtam előre: meós, diszpécser, művezető. 1971-ben fölvittek a műszaki osztályra technológusként. Majd létrejött az EVIG. 1977 januárjában üzemvezető lettem. Háromszor tüntettek ki, a „nagy” EVIG kiváló művezetője címet kaptam.

–   A föld és a fém után a fa (íróasztal) következett…

–   Ezek valójában nem állnak ellentétben egymással. Ami összeköti őket: a munka, a közösség, az emberek szeretete. 1977 márciusában bevittek a pártbizottságra, gazdaságpolitikai osztályvezető lettem Rátóti István (Zoltán színművész édesapja) után. Nem az ideológia vezérelt, hanem az a lehetőség, hogy még több városlakóért tudok cselekedni. Sokan jártak hozzám, sok embernek segítettem. „Feljebb” akartak vinni innen, de én ragaszkodtam Ceglédhez. Elvégeztem a politikai főiskolát iparpolitikai szakon, jó eredménnyel. A diploma felsőfokú minősítésnek számít.

–   Ezután (köz)életednek drámai fordulatokkal is sújtott szakaszai következtek. Arra kérlek – a sorsdramaturgia érzékeltetése érdekében – vázold fel a döntő eseményeket.

1985. július: helyi választás. Tanácstag lettem, majd a tanács alakuló ülésén tanácselnök-helyettessé választottak. 1989. ősz: Fekete Antal tanácselnök leköszönt, engem választott meg egyhangúlag a testület tanácselnöknek. Két vezérgondolat határozta meg a munkánkat. Iskolaépítés és bővítés: Kereskedelmi, Mezgáz új szárnya, Rákóczi úti Várkonyi, Bem konyhája, a mai katolikus iskola Pesti úti szárnya. A másik irány: közművesítés a lakossággal együttműködve: gázvezeték, járdák, utak.

1990, rendszerváltás…

–   Nyilván Sós-(le)váltás is. Új világ jött, ezt megértettem. Nem a pozíció elvesztése miatt éreztem magam rosszul, hanem az indokolatlan támadások miatt. Nehezen viseltem el azt, hogy olyannal gyanúsítottak meg, ami távol áll tőlem, ütközik az értékrendemmel. Arra neveltek, hogy ne nyúljak ahhoz, ami másé; ha megkívánom, kérjem; ha nem adják, vegyem tudomásul békével. Az emberi tisztesség nem politikai hovatartozás kérdése, hanem erkölcsi magatartás, jellemfüggő. Bár a Városvédők „színeiben” képviselő maradtam, de a megaláztatások után lemondtam. Aztán persze kiderült, hogy nem vagyok semmiért elmarasztalható, egy forint sem hiányzott a város kasszájából, minden a törvények szerint történt. Máig fáj, hogy a meghurcolásomért senki nem kért elnézést.

–   Magadra maradtál a hullámverésben?

–   A család mellettem állt.

–   S a barátok?

–   Ha előtte hívtam volna össze a „barátaimat”, akkor megtelt volna velük a focipálya. Ha utána, vagy most akarnám ezt megtenni, elég lenne egy nyolcszemélyes asztal. Hibám a túlzott jóhiszeműség, a nyitottság. S mily’ furcsa az élet: akitől vártam a segítséget, az hátat fordított, akitől nem, az mellém állt. A legjobb barátom ma is Kovács Gábor, aki pedig a „másik oldalon” áll. Rendes ember, okos fiú.

–   Mi lett a továbbvivő utad?

–   A fóliázás. Virágot termesztettem. Mivel nem volt induló tőkém, a két kezem munkájával kellett boldogulnom egyik napról a másikra.

1995: megint választás.

–   Kárteszi István nyert. De ő sajnos hamar elhunyt, ezért időközi választást írtak ki 1996-ban. Sokan biztattak az indulásra, – nyertem, polgármester lettem. Boldog voltam, hogy a lakosság öt év után is bízott bennem. Sokan számítottak a bosszúra a korábbi sérelmek miatt. De én nem ilyen típus vagyok, s bölcsebbé is váltam.

2001: újabb győzelem. Majd hullámverések: 2006, 2010…

–   Nem személyes okok miatt buktam, hanem a „nagypolitika” sodort félre. De úgy érzem, ma is tisztelnek az emberek, kétezer ismerősöm van a Facebookon. Ha véleményt kérnek tőlem – mert kérnek –, nem foglalok állást se pró, se kontra.

–   Visszavonultál?

2000 óta csak olyan hivatalos eseményre megyek, ahová hívnak. Illetve mennék. Képzeld el, ez 14 év alatt mindössze két (2!) alkalmat jelent. Amásodik az idén történt, meghívást kaptam a városháza újévi fogadására. Nagyon váratlanul ért, megtisztelő és örömet adó érzés, korrekt gesztus. De visszatérve a meghívásokhoz: nem lehettem ott a fürdő megnyitásának tízéves évfordulójára rendezett ünnepségen. Pedig a semmi közepén kifúrott kúttól a 2004. évi felavatásig nagy részem volt a létrehozásában.

–   S mi történt veled a 2006-os kisodródás után?

–   Életemnek egy rendkívül nehéz időszaka következett. Társam, Erika bérelt egy üzletet a fürdőnél, majd egy édességboltot nyitottunk a Rákóczi úton. Mindkettőbe a gazdasági válság miatt belebuktunk. Több millió forint úszott el, 2023-ig kell törlesztenünk. A nyugdíjam alig haladja meg a kétszázezret. Mivel a fizikai munkától sosem féltem, egy kertészetben dolgozom napi nyolc órát. Utána otthon a kert vár. Az olyan szép, hogy még esküvői fotózásra is ide járnak.

–   Térjünk vissza a korábbi, „bensőbb” magánéletedhez.

–  1967-ben nősültem. Az EVIG-ben ismertem meg Máriát. Két gyermekünk született: János (ő most autószerelő), Gábor (közgazdász, informatikus). 1996 tragikus fordulatot hozott: meghalt a feleségem. Elindult nála egy depressziós, később sajnos alkohollal kísért folyamat, amelyet nem tudtunk megállítani. Megbeszéltem a fiaimmal, nekünk kell megoldanunk mindennapi feladatainkat. Ezt harmóniában megtettük.

–   Aztán érkezett az életedbe Erika.

–   Polgármesterként támogattam a focista gyerekeket. Kijártam a meccsekre, Erika is, mivel Krisztián fia is labdarúgó volt. (Ő U16-os magyar válogatott lett.) Ott találkoztunk. Már több mint két évtizede vagyunk együtt, jól és szépen élünk.

–   A kor folyama többször alámerített. Hogyan tudtál újra és újra a felszínre kerülni?

–   Gyermekkoromban megtanultam, hogy az életben csak küzdéssel lehet haladni. Nem sírni és panaszkodni kell, hanem ha úgy hozza a sors (nekem többször) küszködni, megfeszülni is.

–   Ez a lelki erő. S a fizikai?

–   Lehet, hogy más állandóan orvosnál ülne annyi bajjal, amennyi nekem van. De mondom: semmi bajom, csak fáj ez, fáj az.

–   Milyen erkölcsi értékeket tartasz a legfontosabbnak?

–   Egyszerűség, őszinteség, nyíltság, nyíltszívűség…

–   Hordozol magadban tüskéket?

–   Csak a helyük sajdul néha.

–   Mélyről indultál, magasra jutottál, közben fojtó hullámok is csapkodtak. Ha visszatekintesz…?

–   Ahogy idősödik az ember, nemcsak az emlékek sora jön elő, hanem a mérlegelés szükségessége is. Azért vagyok elégedett, mert megfeleltem annak az önmagamnak, akit őseimnek normái irányítanak. Jó érzés, ha megyek a városban, sok pontra rá tudok mutatni: ehhez közöm van. A szeretett város az enyém is.

​​​​​​​Koltói Ádám

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az utolsó gondolathoz! Az etikett szerint nő nem köszön előre férfinek. Én megteszem, ha találkozom vele, bár nem nagyon tudom megelőzni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Négyből három győzelem

Négyből három győzelem a 12 fordulóban az asztaliteniszezőknél! Pest Vármegye...

Ipari park botrány

Rendkívüli testületi ülés, sajtótájékoztató, elbocsátás, rendőrségi feljelentés - tovább...

650 millió forint a semmiért?

Dr. Csáky András polgármesternek köszönhetően szinte az ürességtől kong...

Nem mindennapi jelenség Cegléden

Az INFOSTART oldala is beszámolt róla, magas pollentartalom okozta...

A képviselői munka kulcsa: bizalom és kommunikáció

Az önkormányzati választások felé közeledve jelen lapszámunkban Takátsné Györe...