13.8 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Fontos teke győzelem

Az elmúlt hétvégén Szankra látogatott a Ceglédi VSE tekecsapata a férfi NB I. Keleti csoportjának 17. fordulójában. A csapat minden tagja tudta, hogy ismét egy szoros mérkőzésre fog sor kerülni, mivel a tavalyi szezonban minimális, egy fás győzelmet arattak a ceglédiek.

Az első sorban Bezzeg Bence és Zsiros Gyula kezdte meg a küzdelmet a vendégek részéről. Mindkét párharc izgalmasra sikeredett, még ha Zsiros valamivel nagyobb arányú különbséget alakított ki. Bezzegnek a táv második felében volt lehetősége a fordításra, de nem tudott élni vele, így elvesztette csapatpontját.

Az állás az első pár után 1:1 és 9 fa a vendégeknek.

A második sorban Pordán Ádám és Rimóczi Zoltán lépett a tettek mezejére. Pordán kisebb-nagyobb sikerrel küzdött a pályával és magával is. Egy utolsó szettes rövid zárlat miatt nem tudta megszorongatni a hazaiak játékosát, így vegyes érzelmekkel és most sajnos csapatpont nélkül kellett elhagynia a pályát. Vele ellentétben Rimóczi utóbbi remek formájának köszönhetően ismét fantasztikusan tekézett, és közel volt újra ahhoz, hogy átlépje a bűvös 600-as határt. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a szankiak egyik legjobb játékosát sikerült felülmúlnia.

Az izgalmak fokozódtak. Az állás 2:2 és csekély 24 fa a ceglédiek részére.

Az utolsó sorban Sápi Tamás és Hűvös Zsolt próbálta bebiztosítani a győzelmet.

Mindkét játékos hatalmasat játszott és igyekeztek megtenni mindent azért, hogy két ponttal gazdagodjon a csapat. Az utolsó gurításokig egy végletekig kiélezett mérkőzés alakult ki. Egy-két nagyobb dobásnak és a rutinnak hála a mérleg nyelve a mi oldalunkra billent, melynek eredményeképp remélhetőleg újra megtalálja a nyertes utat a csapat.

A tabellán a CVSE a 4. helyet foglalja el és küzd a dobogó 3. fokáért. Jelenleg egy pont a lemaradásuk a Bátonyterenye alakulata mögött.

Az ifjúságiak a mai napon egy simább, 3:1-es győzelmet tudhatnak maguéknak. Továbbra is szépen menetelnek és tartják 5. helyüket.

Szanki OBSE – Ceglédi VSE 1:3 (930:986)

Pontszerző: Fenyvesi Attila 517 fa

Legközelebb, a 18. fordulóban a kiesőzónában szereplő Chinoin SC csapatát fogadja otthon (Szolnokon) a Vasutas.

Végeredmény, férfi tekecsapat NB. I. Keleti-csoport, 17. forduló

Szanki OBSE – Ceglédi VSE 3:5 (3360:3370). A párok:

Kállai Z. – Bezzeg B. 1:0 (3:1, 571:558)
Rávai V. – Zsiros Gyula 0:1 (2:2, 540:562)
Cserényi L. – Pordán Ádám 1:0 (2:2, 534:506)
Tóth Bagi J. – Rimóczi Z. 0:1 (3:1, 552:595)
Fekete J. – Sápi T. 1:0 (3:1, 575:567)
Mózer L. – Hűvös Zs. 0:1 (1:3, 588:582)

-Bezzeg Bence-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....