17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ceglédi Összefogás csoport

Ceglédi Összefogás Facebook csoport néven indult civil kezdeményezés, amelyhez többezer ceglédi csatlakozott néhány nap alatt. A civilek elsősorban információkat osztanak meg a felületen, cégektől vagy magánszemélyektől érkező önkéntes felajánlások koordinálásában segítenek, közvetítenek. Gyűjtenek orvosoknak, nővéreknek, időseknek, szájmaszkokat varrnak. Szemerédiné Gér Anikó a csoport egyik vezetője bejegyzése szerint: „A koronavírus idejére sok mindenki karanténba szorul. Arra gondoltam, hogy fogjunk össze a városban. Cegléd már bizonyított, képes összefogásra. Nyújtsunk segítséget együttes erővel az időseknek, transzplantált személyeknek, illetve daganatos megbetegedéssel küzdő, vagy bármilyen immunhiányos betegségben szenvedőnek, akár bevásárlásban, akár receptkiváltásban. Nyújtsunk segítő kezet azoknak szülőknek, akik nem tudnak nem elmenni dolgozni. Segítsünk a digitális oktatással felvenni a ritmust mindannyiónknak. Segítsük egymást, a hasznos információ áramolhasson, ötleteljünk, mivel tudjuk itt a városban az Összefogás erejét megmutatni. Hívjatok meg minél több tagot. Ha valahol szükség van, keressük meg egymást, hogy a segítség oda érjen ahol szükség van rá.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....