3.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Továbbra sem tudni koronavírusos betegről

A napokban jelentették be Nagykőrösön, hogy már ott is van diagnosztizált koronavírusos beteg. Lapunk információ szerint a közeli nagyobb városok közül Szolnokon és Jászberényben is több koronavírus pozitív beteg van.

Bár több nem hivatalos fórumon már Cegléd is szerepel azon települések között, ahol van koronavírusos személy, információnk szerint városunkban – de Albertirsán és Abonyban sem – volt a mai napig olyan beteg, akitől a kórházban vett minta pozitív eredménnyel zárult. Ez azért is lehet így, mert a ceglédi nem kijelölt kórház járványügyi szempontból, vagyis nem visznek oda igazoltan koronavírusos személyeket.

A ceglédi Toldy Ferenc kórháznál korábban szigorú beléptetési rendszer lépett életbe. Aki lázas, vagy más koronavírusra utaló panasza van, még a bejáratnál, a checkpointnál kikérdezik és lázat is mérnek. Ha enyhe tünetek vannak, akkor hazaküldik a pácienst karanténba, ha viszont súlyosabb, akkor az újonnan kialakított, úgynevezett „lázas sürgősségire” kerül 48 órára. Ott azonnali teszt után, – melyet Budapestre küldenek laborba – megfigyelik a betegeket és ha a második 48 órán belüli tesztre is negatív a páciens, akkor hazaengedik, vagy az intézmény megfelelő részlegére irányítják. Ha pozitív a minta, akkor a kijelölt kórházba szállítják a beteget, a közelben a szolnoki és a kecskeméti kórház ilyen intézmény.

A járványügyi protokoll betartása azért még döcög időnként, így történt egy olyan koronavírus gyanús személy esetében is, akit a mentő hozott a ceglédi kórházba – valószínűleg tévedésből. Cegléden a kapun sem engedték be a beteget, hanem a mentőben kikérdezték és továbbküldték a szolnoki kórházba, ahol kiderült, hogy a jászberényi beteg mintája pozitív lett.

Információink szerint a ceglédi kórházban tervszerűen készülnek a tömegessé váló fertőzésekre, az izolált terület jelenleg csak négy beteg megfigyelését teszi lehetővé. A szükség szerinti bővítéssel elsősorban arra törekednek, hogy az ne a főépületben legyen, hanem külön épületben a kórház területén, ezzel is vigyázva a betegek és az egészségügyi személyzet biztonságára.

A jelenlegi eljárásrend szerint senki sem jelentkezhet a kórházban koronavírus gyanújával magától, aki betegnek érzi magát a háziorvosánál jelezze telefonon, ne menjen be a rendelőbe. A háziorvos a tünetek meghallgatása után többféleképpen dönthet: ha enyhék a tünetek, akkor lázcsillapítót, tüneti szereket ír fel és hazaküldi a beteget. A vényért szintén nem kell az orvoshoz elmenni, mert elektronikus úton küldik el a patikákba. Ha azonban tartós magas láz, nehéz légzés, száraz köhögés és más akut felső légúti panaszok jelentkeznek, akkor a háziorvos kiküldi a speciális mentőt, akik elszállítják a beteget a kijelölt kórházakba.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...