10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Elmaradó születésnapi rendezvények Újszilváson

Újszilváson elmaradnak a legnagyobb rendezvények, a kormány rendelkezése miatt, amely az 500 fő alatti tömegrendezvényeket sem engedélyezi országszerte augusztus 15-ig a koronavírus-járvány miatt. – erről tett bejelentést a községi önkormányzat.

„Május 23-ra tervezett gyermeknapunk és a már hagyománnyá vált születés fájának ültetése is elmarad. Természetesen a faültetést be fogjuk pótolni, terveink szerint a jövő évi gyereknapon a két év (2019, 2020) újszülötteit ünnepeljük majd. Az augusztusra tervezett két napos Falunapunkat és Fehér Tibor Fogathajtó Emlékversenyünket nagy szívfájdalmunkra le kellett mondanunk, a járványügyi szakemberek véleményére is alapozva a vírus elhúzódása miatt.”

Az események elmaradása azért különösen fájdalmas a településnek, mert idén ünnepli 70. születésnapját. „Több rendezvénnyel is készültünk a születésnap alkalmából. Bízunk benne, hogy az őszön már meg tudjuk tartani évfordulós ünnepi katolikus szentmisénket és református istentiszteletünket, hiszen a hit mindig is egy erős közösség összetartó erő volt a településen, ezért szeretnénk méltó helyet adni neki az ünneplésben.
Szakemberek bevonásával készül egy településtörténeti kiadvány is ez alkalomból, melyet az év vége felé, egy könyvbemutató alkalmával ismertetünk majd meg a nagyközönséggel. Kevés írásos anyagunk van a falu történelméről, ezzel a könyvvel is szeretnénk gazdagítani helytörténetünk feltárását. A decemberi karácsonyi vásárunkra teszünk át több olyan születésnapi elemet, melyet a Falunapon szerettünk volna érvényesíteni. Helyi civil szervezeteink, intézményeink és testvértelepüléseink bevonásával egy bensőséges, családias hangulatú eseményt kívánunk szervezni.”

https://www.facebook.com/100003230143303/posts/2865395550244755/

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...