6.7 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Újabb stop a Csemő-Cegléd kerékpárútnak

Átcsoportosították a Járvány Elleni Védekezési Alap javára azt a 100 millió forintot, ami az ezévi költségvetésben a Csemőt Cegléddel összekötő kerékpárút első ütemére volt elkülönítve. Dr. Lakos Roland polgármester öt éve küzd azért, hogy megépüljön a kerékpárút, ahol több halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedtek biciklisek.

A polgármester Lenulláztak bennünket! címmel közölte a hírt a Facebook-on és felidézte az elmúlt évek kudarcait a kerékpárútépítés kapcsán a 2019-es programjából idézve.
„Öt év alatt sokat haladtunk, de semmire sem jutottunk…
Onnan indultunk, hogy csupán szándéknyilatkozatok voltak arra vonatkozóan, épüljön meg a Csemőt Cegléddel összekötő kerékpárút. Az is biztos volt, hogy önerőből a két település sem tudja összeadni a költségeket – pályáznunk kell, és közösen kell pályáznunk. Első dolgunk volt megállapodni abban, hogy ennek a projektnek Csemő legyen a gesztora, ami azzal volt indokolható, hogy nekünk a kerékpárút az egyik legfontosabb célunk volt ebben a ciklusban. Tervezőt kerestünk, megállapodtunk, nyomvonal-verziókat egyeztettünk a szakhatóságokkal. Másfél évig tartott ez a folyamat, aminek a végeredménye egy engedélyes terv volt, metszetrajzokkal, számításokkal, tervezői költségvetéssel, költség-haszon elemzéssel, megvalósíthatósági tanulmánnyal, kerékpáros hálózatforgalmi tervvel. Megjelent a várva várt pályázati felhívás (VEKOP), be is adtuk a szakmai anyagainkat és reménykedtünk, hogy nyerhetünk 500 millió forintot. A remény igazából csak pár napig tartott, mert az eredeti kiíráshoz képest “liberalizálták” a beadási feltételeket, azaz nem kellett hozzá sem rajz, sem engedély, sem költségvetés, így „dőltek” is befelé a pályázatok. Az eredetileg kétmilliárd forintosra tervezett támogatási keretösszegre 102 milliárd forintnyi igény érkezett be. Arról tájékoztatást a mai napig nem kaptunk, hogy a mi pályázatunk miért nem nyert, arról viszont igen, hogy lesz új kiírás.
Gyorsan el is kezdtünk egy újabb éves munkát: leszakaszoltuk a fejlesztést, aktualizáltuk a költségvetést és újra engedélyeztettük az egyes építési szakaszokat. A Pest Megyei Közgyűlés fejlesztési keretére lehetett pályázni 200 milliós támogatási összegre. Úgy szakaszoltunk és számoltunk, hogy a zöldhalmi sűrűn lakott településrészen (orvosi rendelőtől a Pipacsig) ennyi forrásból kerékpársáv, a jelenlegi főút mellett mindkét irányba 1-1 méter szélesítés megvalósítható lesz. Természetesen kaptunk ígéretet mindenhonnan a támogathatóságra, aztán jött az újabb pofon: nem vagyunk a támogatott települések között. Ehhez még gondoljuk hozzá, hogy amikor 2015-ben sikeresen pályáztunk az adósságmentességünk okán fejlesztési forrásokra és nyertünk 212 millió forintot, akkor írtam külön kérelmet a belügyminiszter úrnak, hogy engedélyezze számunkra, hogy ezt az összeget a kerékpárút megvalósítására fordíthassuk. Elutasító választ kaptunk…
Három kísérletből semmi.
A lelkiismeretem tiszta, mert mindent megtettünk, amit megtehettünk!
Nagyon halvány reménysugarat az előrelépésre az jelent, hogy Földi László országgyűlési képviselő úr közbenjárására 100 millió forint a 2020. évi központi költségvetésben címzetten és nevesitetten rögzítésre került a kerékpárút első ütemére. Tudjuk, hogy ez a támogatás nem elégséges még az első ütemre sem, hiszen a 2018-ban készített költségbecslés a zöldhalmi részre vonatkozóan 181 millió forintos főösszeget tartalmazott, ami azóta a minimálbér és az anyagköltségek drágulása okán biztos, hogy emelkedett. Abban reménykedhetünk, hogy ezt a támogatást további címzett támogatás(ok) követik.”
Mára már ebben sem reménykedhetünk! Olvassátok el… – írta a határozatról készült képhez a polgármester.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....