4.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Katonák fertőtlenítenek az Idősek Otthonában

A Magyar Honvédség közel ezer katonája és több önkéntese a kialakult járványügyi helyzet miatt, hetek óta végzi az országban található idősotthonok fertőtlenítését. Nincs ez másként városunkban sem: a katonák ma reggel érkeztek a Bajcsy-Zsilinszky úti Idősek Otthonába ebből a célból. A munkálatok két napig tartanak.
A Honvédség katonái az Idősek Otthona minden helyiségében fertőtlenítést végeznek és a munka várhatóan két napig fog tartani – tájékoztatott a helyszínen dr. Csáky András polgármester, aki szerint ez a vírus ellen küzdelemnek egy fontos állomása. „Ez is segíti tulajdonképpen az intézményt, hogy ne alakulhasson ki semmiféle fertőzés és bízunk benne, hogy ez hatásos lesz és a későbbiek folyamán sem lesz beteg az intézményben, hiszen ez a célunk.” – fogalmazott. Hozzátette: bár a megyében még nem változtak a korlátozó intézkedések, de bízik benne, hogy hamarosan Pest megyét is feloldozzák a szigorú szabályozások alól.


„Újabb megbetegedésről, pozitív tesztről nincs tudomásunk. Pénteken és ma történik meg azon személyeknek a vizsgálata, akik a Központi Statisztikai Hivatal által kiválasztásra kerültek Cegléden. Ez 29 fő – akiknek a nevét nem tudjuk, nem is tudhatjuk – és bízom benne, hogy mindannyian elmennek erre a vizsgálatra. Ez a város lakóinak is érdeke, hiszen egy-egy ilyen szűrővizsgálaton résztvevő személy több száz honfitársunkat képvisel.” – mondta el a polgármester.
Az intézmény vezetője, Szabóné Kökény Erzsébet ismertette: az otthonban jelenleg 130 idős ember tartózkodik. A kijárási és látogatási tilalmat sikeresen be tudták tartani. Ennek okán ugyan az otthonban lakók már két hónapja nem tudnak találkozni a hozzátartozóikkal, ám akikkel lehet, azokkal telefonon és videóhívással tartják a kapcsolatot. Külön szólt kollégái helytállásáról is, akik most éppen az ott lakók 3 épületből történő költöztetésében segítettek a katonai fertőtlenítés miatt.
(Önkormányzat közleménye – Fotó: Szokolai Attila)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...