4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Keresik Kocsér legszebb konyhakertjeit

Kocséron öt éve népszerű program a kertművelők körében “A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei mozgalom helyi fordulója. A program sajátossága, hogy még ebben a korlátozásokkal terhelt időszakban is remek alkalom egy kis közösségi élményre. – írta lapunknak Kasza Csabáné a program helyi koordinátora.
A Legyünk Kocsér Jó Gazdái csoport szervezésében idén ötödik alkalommal csatlakoztak a kocséri kertművelők a Sári Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei mozgalomhoz.
A szervezők számára kihívást jelentett ugyan a koronavírus járvány megjelenése, a kertművelést viszont semmilyen korlátozó intézkedés nem akadályozza, ezért arra biztatták a kocsériakat, hogy éljenek a program nyújtotta lehetőséggel és csatlakozzanak bátran a kertművelők példamutató táborához!

„Gondoltunk ezért egy merészet, és alkalmazkodva a megváltozott körülményekhez, rendhagyó módon, online módon invitáltuk programunkba a jelentkezőket. A rendkívüli helyzet szerencsére nem szegte kedvét a kertművelőknek, sőt! – még olyanok is akadtak, akik a lehetőséget látták meg kertjeikben az itthon töltött idő hasznos eltöltésére…
Örömmel számolhatunk be róla, hogy máris sokan döntöttek úgy, hogy megmutatják milyenek is a legszebb kocséri kertek.
Akik már eddig is követték programunkat, azok tudják, hogy ebben a versenyben mindenki nyer! A jól végzett munka, egy szép vetemény, és a megtermelt friss zöldség meg gyümölcs, mellett oklevéllel és csekély figyelmességgel is megajándékozzuk minden évben a kertészeinket. Idén viszont nyereményjátékokkal is kedveskedtünk a nevezők számára. A leggyorsabb nevezők jutalma kezdő csomag, vetőmagok, palántaföld volt, az április végéig beérkezett jelentkezések között pedig fűszeres szetteket sorsoltunk ki.
A program továbbra is nyitott, egészen június közepéig várjuk még a nevezéseket, illetve a második kertszemlék végéig is bárki csatlakozhat.
Bármilyen kicsi is a hasznosított terület, várjuk minden kiskertész, nagy kertész, profi kertész és hobbi kertész jelentkezését!” – írták a szervezők.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....