16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Kulturális élet: online és offline

A járványhelyzet enyhülésével lassan visszatér az élet Ceglédre is. A karantén-üzemmód után most már – a rendelkezések betartásával – kulturális rendezvények szervezésére is mód nyílik. Détári-Lukács Ágnessel, a ,,Kossuth Művelődési Központ” Nonprofit Kft. vezetőjével beszélgettünk az offline és online programokról.
– Valóban lassan éled a város és reméljük enyhülnek néhány héten belül a rendezvények tartásának korlátai is. Egyelőre zárva van a „művház” és az udvaron tarthatnak az eddig itt működő csoportok találkozót, de bizakodóak vagyunk és már tervezünk a nyárra. Először az elmaradt koncerteket pótoljuk: a Jazzpéntek sorozat koncertjeit szabadtéren, az udvaron tartjuk meg június végétől – korlátozott létszámmal és a vonatkozó szabályok betartásával. – számolt be a tervekről az igazgató. – Jövő héten Babaruha börzét tartunk szintén az udvaron, a meghirdetett táborok pedig lassan megtelnek.
– Nagyobb rendezvényt mikorra terveznek?
– A jelenlegi szabályozás szerint augusztus 15-ig nem lehet nagyobb tömegrendezvényt tartani, így augusztus 20-át tervezzük az első városi nyilvános rendezvénynek.
– A rendkívüli intézkedésekkel jelentős hátrányba került a „művház”, milyen módon pótolták a kulturális programokat ebben a helyzetben?
– Saját gyártású online tartalmaink a Kossuth Művelődési Központ Facebook oldalán voltak elérhetők. Az állandó tartalmak között Mesepercek, a KMK kiscsoportjai videói, online filmklub, online színház előadások ajánlása, Kultúrtörténeti pillanatok – a művelődési központ múltjának felidézése, az elmaradt zenés előadások művészeinek videóüzenete (Járai Márk, Vecsei H. Miklós – Szabó Balázs) és Cegléddel kapcsolatos helytörténeti cikkek, kvízek voltak láthatók.
Alkalmi tartalmak között a születésnapi rajzpályázatot emelném ki, itt 60 pályamű érkezett, 3 kategóriában, az intézmény újranyitása után kiállítjuk majd a rajzokat.  Az ünnepekhez kapcsolódva sokféle tartalom volt látható. Kiemelkedően népszerű volt az idei ballagók tablóinak bemutatása és a gyermeknapi fotópályázat is. A Ceglédi Alkotók Egyesületének online kiállítása és a ceglédi hírességek gyerekkori képeit bemutató játék is nagyon látogatott volt.
A gyermeknap egyik programja, a Katicakereső már offline program volt. Családi séta során a város több pontján lehetett megtalálni a kis ajándékokat. Laskafesztivál helyett az online laskafőző versennyel pedig több mint 500 embert mozgattunk meg országszerte, sőt még a határon túlról is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....