6.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Keresztállítás Jászkarajenő határában

Régebb óta foglalkoztatta már a gondolat Fazekas Bélát a Tiszavárkonyi-Szőlőben, hogy a nagyszülei által állított keresztet, újra fel kellene állítani az enyészet cáfolatául. A gondolatnak többen támogatói lettek. Fazekas István és Héda Mária háza ma  Tiszavárkonyhoz tartozik ugyan, de a településrész szélső dűlője Jászkarajenő határa. A legendás kisvasút Vezsenyig a falvakat és lakóinak szívét Dél-Pest megyéhez kapcsolták. A nevezett határban hirdette a régi kereszt hagyományos Pléh-Jézusával a család Isten iránti mély tiszteletét. Az 1930-as közterület-névadáskor ez a dűlő a keresztről kapta a Kereszt dűlő nevet.

A közlekedési útvonal azóta megváltozott errefelé, hiszen nem gyalogosan a borozdán, s nem is szekérrel járnak már az emberek. Az útszéli keresztek viszont eredeti küldetésüket járt utak mellett tudják betölteni. Ezért gondolta a keresztállítók unokája, hogy szerencsésebb, s hasznosabb lenne a Kő út és a Kereszt dűlő kereszteződésében újra állítani a kis emlékhelyet, mert ott többen megállhatnak a Kereszt tövében imádkozni, elmélkedni.

Hamarosan verbuválódott egy kis csapat, akik segítették ötleteikkel, kétkezi munkájukkal a megvalósítást. A lakosság tehetségéhez mérten anyagilag is támogatta a tervet, sőt a környező falvakban is akadtak az ügyet pártolók.

Serfőző Ferenc festő művészi igényességgel megfestette a Jézus-testet az elődökéhez hasonlóan – fémlemezre. Fazekas Béla néhány segítővel leállította az időtálló talapzatba helyezett, helybeli asztalosok által készített fakeresztet.  AzÁdám Gránit Kft. ízléses kőbevésett szövege ismerteti a kereszt történetét a korpusz mellett egy márványtáblán. Két pad is várja a pihenni, beszélgetni vágyókat, melyet Tiszavárkony község ajándékozott. Erdeiné Tóth Kláratársadalmi helytörténeti gyűjtő felvállalta egy, a településrész történetét ismertető információs tábla anyagának készítését,melyet a hódmezővásárhelyi Szoliter Nyomda társadalmi munkában nyomtatott ki. Készült egy néhány oldalas kiadvány is, mely a Tiszavárkonyi-Szőlő történetét tartalmazza, s hiánypótló.

Napról-napra szépült a kis liget, ahol Fazekas Béla hol kis kerítéssel, hol járdakövekkel gazdagította a szép környezetet, és mások által is díszesedett, például különféle virágokkal.

A vírus járvány hátráltatta a felszentelési ünnepség időpontját, de június 27-én Ratnyik Ferenc atya felszentelte az újraállított Fazekas-keresztet. Jelen voltak a hajdani keresztállítók leszármazottai: az unokák, dédunokák találkoztak itt a kis kegyhely előtt.

Az innen elszármazott emberek gyermekei, unokái ideillő versekkel és dalokkal emelték az ünnepség fényét, Szűcs Csaba gitárkíséretével. Hegedűs István tiszavárkonyi polgármester a helyi közösség összefogását emelte ki beszédében. A szépszámú közönség a helyi Művelődési Házban a karantén után egymásnak örülve, jóízű beszélgetéssel zárták az ünnepséget.

Mindenkinek köszönik a szervezők a munkát, az adakozást és jelenlétet. Reményeik szerint az új keresztnél a későbbiekben is, akár egy mécses fényével, akár egy szál virággal emlékeznek a Megváltó kereszthalálára, az 1930-as évek hívőire és a 2020. esztendő hívő embereire…

Erdeiné Tóth Klára tudósítása

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...