12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Özbas Szofi eligazolt Ceglédről

„Fájó, hogy ennyi év közös munka után még csak köszönésre sem méltatott minket, búcsú nélkül váltunk el” − nyilatkozta a Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának vezetőedzője, Bíró Tamás az ifjúsági olimpiai bajnok, junior−vb-aranyérmes Özbas Szofi átigazolásával kapcsolatban a Nemzeti Sportnak.

Fontos fejezet zárult le a Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának és egykori versenyzőjének, a 18 éves Özbas Szofinak az életében: a tavaly a junior világ- és Európa-bajnokságot, valamint az U23-as kontinensviadalt egyaránt megnyerő ifjúsági olimpiai bajnok sportoló a Békés Megyei Kano Judo SE csapatába igazolt. A tokiói olimpiai kvótaszerzésre is esélyes cselgáncsozó leszögezte: ez az ő magánügye, nem nyilatkozik az átigazolásának okáról.
Emiatt csak az egyik oldal álláspontját olvashatjuk, Bíró Tamás, a ceglédi klub vezetőedzője így vélekedik a történtekről„Nem szép a történet. Már egy évvel ezelőtt borítékolható volt, hogy ez bekövetkezik, amikor nem volt hajlandó aláírni a szerződését. Rendszeresen problémát jelentett a pénz: egyesületünk nem dúskál a forrásokban, esetében azonban megoldható lett volna a korrekt fizetés. A probléma abból adódott, hogy a kontraktust egyoldalúra akarta formálni; természetesen úgy, hogy felé billenjen a mérleg nyelve. Az általunk meghatározott feltételeket tehát nem akarta vállalni; különös tekintettel az edzések mennyiségére és az edzőtáborokban, versenyeken való részvételre. Meglepett, hogy Békéscsabára igazolt, én ugyanis azt hittem, valamelyik nagyobb klubot választja. Feltételezem, hasonló okok miatt nem került erre sor… Sejtésem szerint feszültséget okozott volna a nagyobb egyesületekben, ha nem ugyanazt a munkát végzi, mint a többiek. Arról azonban fogalmam sincs, miként folytatódik a története, hiszen Budapestre jelentkezett egyetemre, nappali tagozatos diákként, szeptemberben induló képzésre.”
Bíró ennek ellenére a legjobbakat kívánja Özbasnak.

További részletek a Nemzeti Sport oldalán olvashatók itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....