6.1 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Újra utazhatunk a KISS emeletes vonatokkal

Augusztus 24-én újra útnak indul a KISS emeletes motorvonat a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon, és várhatóan szeptemberben kezdheti meg a következő jármű is az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon.
Az új emeletes motorvonat az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában kezdte meg márciusban az utasforgalmi próbaüzemet, amit a kialakult járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítani. Ahogy azt korábban megírtuk a gyártó Stadler a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalói azonnali hazarendeléséről rendelkezett. Ennek következtében a Stadler az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges műszaki felügyeletet nem tudta ellátni.
Augusztus 24-én, az emeletes motorvonat először a 70-es, váci vonalon indul újra. Érdemes tudni, hogy augusztus végéig tart a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti pályaszakasz felújítása. A munkálatok befejezését és a második KISS elkészülését követően szeptember közepétől a ceglédi 100a vonalon is lehet már utazni majd a KISS motorvonatokkal – írja a MÁV a friss közleményében.
A Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója, Vizézy Dávid is posztolt a hír kapcsán. Mint fogalmazott: „A 150 méter hosszú KISS emeletes motorvonatok a világ legkorszerűbb elővárosi vonatai közé tartoznak, légkondicionált, tágas, 600 ülőhelyes utastérrel. A vonat korszerű utastájékoztatással, három hagyományos és egy mozgásukban korlátozottak által is használható mosdóval rendelkezik, a multifunkciós terekben pedig 4 kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi is szállítható, továbbá WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel lettek felszerelve.
Összesen 40 ilyen motorvonat érkezik a MÁV Starthoz, 2022 végéig állnak forgalomba a Budapest környéki vonalakon – az eddiginél lényegesen több ülőhelyet és magasabb szolgáltatási színvonalat kínálva az elővárosi utasoknak. A járvány miatt a márciusi forgalomba állás után a MÁV – a beüzemelés első időszakában szükséges külföldi szakemberek hazautazása miatt – átmenetileg kivonta a forgalomból a vonatokat, de most ismét forgalomba állhatnak – újságolta Vitézy Dávid.
Kiemelt kép: KISS emeletes vonat – Fotó: MÁV

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...