12.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Megemlékezés Ladányi Mihályról

Szeptember 20-án halála évfordulóján tartottak megemlékezést Ladányi Mihályról Csemőben, ahol életének utolsó majdnem három évtizedét eltöltötte.
„Régi barátok, ismerősök emlékeztek rá, így Huszár Sándor, a virágos falu legfőbb helytörténésze, Csanád László Csiga, verseinek megzenésítője. Szó esett természetesen a bohém életmódról, verseiről, örökségének sorsáról. Halála után a Petőfi Irodalmi Múzeum írásban lemondott a költői hagyaték átvételéről, ezt Huszár Sándor őrizte 33 éven át, majd 2019-ben ismét jelentkezett a kiállítóhely, hogy átvenné a hagyatékot; megkapta. Ladányi megítélése kezd a helyére kerülni. Ladányi Mihály bohém életmódjáról (a bor és a nők szeretete, a hivatalok utálata, rendszerkritika stb.) volt ismert, de két József Attila-díja is jelezte, hogy magasabb elismerésre is érdemes volt.” – számolt be Juhász István a Ceglédi Városi Könyvtár irodalmi körének tagja.
Az ünnepi megemlékezés során megkoszorúzták Orisek Ferenc által faragott szobrot, majd Ladányi kis házának udvarán visszaemlékezést tartottak. Versei a Ceglédi Városi Könyvtár Irodalombarátok Körének tagjaitól hangzottak el, Csanád László Csiga pedig dalban mondta el őket. Ezután a soproni Civitas Pinceszínház társulata adta elő az ’Aki a söntésben ácsorog’ című darabot. A színdarab 1983 óta (még Ladányi is látta ezt annak idején) szerepel a társulat repertoárján.

https://www.facebook.com/istvan.juhasz.94009/posts/3439324966148060

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....